Forma-1

Minden ami Forma-1

A mai időmérő edzésen Sebastian Vettel szerezte meg a pole-pozíciót mellőle, pedig csapattársa Kimi Räikkönen rajtol. A második sorból a Mercedesek rajtolnak Bottas Hamilton sorrendben, őket a két Red Bull követi a holland pilóta vezérletével. Most szokásos verseny előtti rovatunkban megnézzük kinek mekkora az esélye a futamgyőzelemre.

Egyelőre a Ferrari dominál a bahreini éjszakában, az időmérőn is kisajátították az első sort, az élről Vettel indul. A harmadik helyet Bottas szerezte meg, az 5 helyes rajtbüntetést kapó Hamilton csak a negyedik lett, így majd a 9. helyről kell indulnia. Max Verstappen a Q1-ben összetörte a Red Bullját, így csak a 15. helyről indulhat.

A cikksorozatban, olyan pilótákat mutatunk be nektek, akik mára már szinte teljesen a feledés homályába merültek, pedig a király kategóriában szerepeltek. A mai részben Christijan Albersről olvashattok.

Holnap érkezik a 2018-as Forma-1-es idény első versenye. Az Albert Parkban Hamilton rajtol az első helyről mellőle Räikkönen mögüle pedig Vettel és Räikkönen indul majd. Valtteri Bottas vélhetően a boxutcából vág majd neki az 58 körös versenynek. Sokat gondolkoztunk, hogy érdemes-e fent tartani ezt a rovatot, de úgy döntöttünk, hogy megéri, így az...

Folytatódik Forma-1-es rovatunk melyben a 2018-as szezon csapatait mutatjuk be. Március 24-én már kezdődik a szezon Melbourneban, így nem áll sok idő rendelkezésünkre, ezért érdemes lesz minden nap figyelni facebook oldalunkat (Sportplatz - Sport ami feltölt). Kilencediknek a Ferrari csapatát mutatjuk be.

Folytatódik Forma-1-es rovatunk melyben a 2018-as szezon csapatait mutatjuk be. Március 24-én már kezdődik a szezon Melbourneban, így nem áll sok idő rendelkezésünkre, ezért érdemes lesz minden nap figyelni facebook oldalunkat (Sportplatz - Sport ami feltölt). Nyolcadiknak a Red Bull csapatát mutatjuk be.

Folytatódik Forma-1-es rovatunk melyben a 2018-as szezon csapatait mutatjuk be. Március 24-én már kezdődik a szezon Melbourneban, így nem áll sok idő rendelkezésünkre, ezért érdemes lesz minden nap figyelni facebook oldalunkat (Sportplatz - Sport ami feltölt). Hetediknek a Force India csapatát mutatjuk be.

Folytatódik Forma-1-es rovatunk melyben a 2018-as szezon csapatait mutatjuk be. Március 24-én már kezdődik a szezon Melbourneban, így nem áll sok idő rendelkezésünkre, ezért érdemes lesz minden nap figyelni facebook oldalunkat (Sportplatz - Sport ami feltölt). Hatodikként a Williams csapatát mutatjuk be.

iv id="fb-root">