Forma-1

Minden ami Forma-1

A magyar nagydíj már a szezon 12. futama volt, és még 8 van hátra. A féltávon már bőven túl vagyunk, de a pilóták még csak most vonulnak nyári szünetre, így mi is most értékeljük az eddigi teljesítményüket. A bizonyítványokat a hagyományostól eltérő módon, 10-es skálán osztjuk ki a versenyzőknek.

A szabadedzéseken egyértelműen a Ferrarik domináltak, de az időmérőt az eső elmosta, ilyen körülmények között pedig a Mercedes é Hamilton verhetetlennek bizonyult. A Pole-pozícióból a négyszeres brit világbajnok rajtolhat, mellőle Bottas indul. A második sorból a két Ferrari startol majd, Räikkönen, Vettel sorrendben. A harmadik sorban van igazán...

Már kevesebb mint egy hét a 2018-as Forma-1-es magyar rajtjáig, így mától kezdve vasárnapig minden nap olvashattok egy cikket, amivel hangolódunk a hungaroringi versenyre. A mai írásunkban érdekes statisztikai adatokat osztunk meg veletek az eddigi magyar futamokról.

Egy héttel a magyar nagydíj előtt a Hockenheimringen versenyez a mezőny. Az időmérőn a pole-pozíciót a hazai pályán versenyző Sebastian Vettel szerezte meg, míg legnagyobb riválisa, Lewis Hamilton csak a 14. rajtkockából startolhat műszaki hiba miatt. Vettel mellől Bottas indulhat, a második sorból pedig Räikkönen és Verstappen. Daniel Riccardo a...

Egyre erősödnek a pletykák, mely szerint jövőre a Ferrari megválik Räikkönentől és Charels Leclercet ülteti be a helyére. Mi most megnézzük, hogy a jégember hogyan szerepelt Ferraris évei alatt és 5-5 érvet felhozunk a maradása és a távozása mellett is.

iv id="fb-root">