A magyar nagydíj elé - 3.

2018.07.26

A mai cikkünkben visszatekintünk minden idők legjobb magyar futamára. 

2006

Minden bizonnyal kevesen szállnának vitába azzal, hogy a 2006-os nagydíj volt a legizgalmasabb a magyar nagydíjak történelmében. Ez volt az első mogyoródi futam, ahol az eső is szerepet kapott. Már az időmérő edzésen is születtek meglepetések. Az első sorból Raikkönen és Massa rajtolhatott, de utánuk teljes volt a kavarodás. Barichello a harmadik, Button pedig a negyedik rajtkockát szerezte meg, igaz utóbbi 10 helyes rajtbüntetést kapott motorcsere miatt. A két bajnoki aspiráns csak a mezőny közepéből vághatott neki a futamnak. Micahel Schumacher a 11., Fernando Alonso pedig a 15. helyről startolhatott.

Már a rajt is különösen érdekesre alakult, eleve a mezőny fele intermediate gumikon a másik fele pedig teljesen esős pályára való gumikkal vágott neki a futamnak. A rajt után az élen Räikkönen, Barichello, Massa volt a sorrend. A két legnagyobb sztár is előre tört, Schumacher a negyedik, Alonso pedig a hatodik helyig jött fel a rajtnál. Schumacher Fisichellaval ütközött, melynek következményeképp ki kellett állnia a boxba.  Kimi Raikkönen a 26. körben a vezető helyről esett ki, mivel egy lekörözésnél Vitantonio Liuzzival ütközött. A pálya fokozatosan száradni kezdett, így többen slick gumikra váltottak. Fernando Alonso is így tett, ez lett a veszte, ugyanis egy rosszul rögzített kerékanya miatt kiesett a versenyből. Az élere így Jenson Button került oda. Mögötte Heidfeld és Schumacher autózott. A hétszeres német világbajnok Heidfelddel is összeért, így ismét a boxba hajtott, ezzel lényegében kiszállt a versenyből. A 21. magyar nagydíjon Jenson Button életében először győzni tudott, mögé a Mclarent vezető Pedro de la Rosa ért fel, a dobogó legalsó fokára pedig Nick Heidfeld állhatott fel. 

További sorrend: 4. Barichello, 5. Coulthard, 6. R. Schumacher, 7. Massa, 8. M. Schumacher

Robert Kubica élete első versenyén a hetedik helyen ért célba, de később diszkvalifikálták, mivel 2kg-mal könnyebb volt az autója a megengedettnél.

Érdekesség:

- Pedro de la Rosa élete első dobogós helyezését szerezte, túl a 35. életévén.

- Nick Heidfeld a BMW Sauber első dobogós helyezését érte el.


/Zoli/