A pilóták félévének értékelése

2018.07.31

A magyar nagydíj már a szezon 12. futama volt, és még 8 van hátra. A féltávon már bőven túl vagyunk, de a pilóták még csak most vonulnak nyári szünetre, így mi is most értékeljük az eddigi teljesítményüket. A bizonyítványokat a hagyományostól eltérő módon, 10-es skálán osztjuk ki a versenyzőknek. 

Lewis Hamilton - 9

213 pont - 5 győzelem - 4 további dobogó - 5 pole - 1 kiesés

Hamiltonnak döcögősen indult a szezon, csak a negyedik futamon tudott először nyerni, de ezt követően beindult a gépezet. Több futamon is a középmezőnyből kellett előre törnie. Nagy-Britanniában a rajt után ütközött Raikkönennel és esett vissza, de a 2. helyre így is felért, míg Németországban a 14. helyről rajtolva nyert. A rajtot azonban érdemes lenne gyakorolnia, ugyanis ez a gyenge pontja ebben az idényben.

Sebastian Vettel - 8

189 pont - 4 győzelem - 3 további dobogó - 5 pole - 1 kiesés

Vettel remekül, 2 győzelemmel kezdte a szezont, de utána több rossz futam is következett tőle. Egyelőre nem tudja a maximumot kihozni az autóból. Egyetlen kiesése Hamiltonnal ellentétben saját hibájából származott. Németországban az első helyen haladt, amikor a falnak ütközött. A magyar nagydíjon favorit volt a Ferrari és Vettel, de az eső megzavart, így csak a negyedik helyről rajtolhatott, mindenesetre a második helyre feljött. Vettelnek az esőben való vezetés a gyengéje idén. Az autóban meg van a tempó és Vettel képességei sem romlottak, egy kis pihenés után az év végre talán meglesz a 10-es és az 5. VB cím....

Kimi Räikkönen - 9 

146 pont - 0 győzelem - 8 dobogó - 0 pole - 2 kiesés

Räikkönennél többször csak Lewis Hamilton állt a pódiumon ebben az évben. A 38 éves finn a mezőny egyik legkiegyensúlyozottabban teljesítő versenyzője. A 12 futamból 9-szer végzett a top 4-ben és mindössze egyszer intették le azon kívül, a maradék két alkalommal kiesett. A 2 kiesése önhibáján kívül történt, Bahreinben egy rosszul rögzített kerék, Spanyolországban meg az erőforrás meghibásodása okozta a vesztét. Az előző idény ezen szakaszán 30 egységgel kevesebbet gyűjtött, talán, ha a Ferrari hagyná a VB címért is versenyben lehetne...

Valtteri Bottas - 8

132 pont - 0 győzelem - 5 dobogó - 1 pole - 2 kiesés

Valtteri Bottas nagyon peches félszezonon van túl. Kétszer esett ki, mindkétszer akkor amikor a futamgyőzelemre is lett volna esélye. Azerbajdzsánban az élen haladt, amikor defektet kapott, míg Ausztriában a második helyen állt, amikor megadta magát az autója. Ugyanakkor Bottas több ütközésbe is belekeveredett az idén, s például a magyar nagydíjon Ricciardo ellen ő volt a ludas, igaz az esetnél már sérült autóval hajtott. 

Daniel Ricciardo - 8

118 pont - 2 győzelem - 0 további dobogó - 1 pole - 4 kiesés

Ricciardo gyűjthetett volna legalább 50-nel több pontot is, ha a Red Bull megbízhatóbb lenne. Kínában és Monacoban nyerni is tudott, a műszaki hibák nélkül talán Hamilton és Vettel nyomában loholna.

Max Verstappen - 7

108 pont - 1 győzelem - 3 további dobogó - 4 kiesés

A Red Bull holland pilótájának nehezen indult a szezon, sok kritikát kapott, mivel többekkel is összeakadt. Kínában a győzelemre is megvolt az esélye, de túlbuzgó volt és ütközött Vettellel, melynek következményeképp mindketten visszaestek. Ausztriában, a Red Bull hazai pályáján válaszolt a kritikusainak és pódium tetején pezsgőzött. Ugyanakkor rá is igaz, ami Ricciardora, hogy gyakran hátráltatja technikai probléma. 

Nico Hülkenberg - 8

52 pont - 0 győzelem - 0 dobogó - 0 pole - 3 kiesés

A középcsapatok pilótái közül Hülkenberg képes a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtani, ez évi legjobb eredménye egy Németországban szerzett ötödik hely.

Kevin Magnussen - 8

45 pont - 0 győzelem - 0 dobogó - 0 pole - 1 kiesés

A Haas dán pilótája egyértelműen felülmúlja Romain Grosjeant, ugyanakkor előfordul, hogy ő sem tudja a maximumot kihozni az autóból. Egyetlen kiesése önhibáján kívül volt, még Ausztráliában, ahol erős pontszerző helyen végezhetett volna. 

Fernando Alonso - 9

44 pont - 0 győzelem - 0 dobogó - 0 pole - 2 kiesés

Továbbra sem tartozik a mezőny legmegbízhatóbb csapatai közé a Mclaren, de talán kevesebb a technikai probléma, mint az előző idényekben. Alonso remekül kezdte az idényt, sorozatban öt nagydíjon is pontot szerzett, ráadásul Ausztráliában az ötödik helyen futott be. Ezt követően kisebb hullámvölgy következett, de Franciaországban, Ausztriában és Magyarországon is a 8. helyen zárt. Egy jobb autóban talán még mindig a VB címért harcolna...

Sergio Perez - 8

30 pont - 0 győzelem - 1 dobogó - 0 pole - 1 kiesés

A Force India sokat romlott az előző idényhez képest, ráadásul csődeljárás folyik a csapat ellen. Ennek ellenére Perez Azerbajdzsánban dobogóra állhatott. Ezt leszámítva négyszer szerzett pontot.

Carlos Sainz - 7

30 pont - 0 győzelem - 0 dobogó - 0 pole - 1 kiesés

Carlos Sainz ugyan nem tudja Hülkenberg szintjét hozni, de azért ő is stabil pontszerző helyekkel rendelkezik. A Hungaroringen az ötödik helyről remek esélye lett volna egy erős pontszerzésre, de a versenyen csak kilencedikként ért be. 

Esteban Ocon - 7

29 pont - 0 győzelem - 0 dobogó - 0 pole - 3 kiesés

Ahogyan Pereznél már említettük sokat romlott a Force India tavaly óta, így nem Ocon sara, hogy tavaly ilyenkorhoz képest 16 ponttal kevesebbje van. 

Pierre Gasly - 8

26 pont - 0 győzelem - 0 dobogó - 0 pole - 3 kiesés

A Honda motoros Toro Rossónak erős pontszerzésre esélye jobbára csak olyan pályákon van ahol kevésbé számít a motorerő, mint például a Hungaroring. Gasly az ilyen alkalmakat rendre meg is ragadja. Nálunk a hatodik helyen ért célba, míg Bahreinben 4. lett. Emellett van még egy hetedik helye Monacoból.

Romain Grosjean -5

21 pont - 0 győzelem - 0 dobogó - 0 pole - 4 kiesés

Hiába a Haas-Ferrari látványos javulása, Grosjean nem képes jó teljesítményre. A szezon elején hibát-hibára halmozott, Azerbajdzsánban például a Safety Car alatt kormányozta a falba az autóját. Ausztriába szerzett először pontot, igaz ekkor rögtön tizenkettőt. 

Charles Leclerc - 8

13 pont - 0 győzelem - 0 dobogó - 0 pole - 2 kiesés

Charles Leclerc a nem túl acélos Alfa Romeo Sauberrel is képes kiemelkedőt nyújtani. Eddigi legjobb eredménye Azerbajdzsánból származik, ahol a hatodik helyen intették le.  

Stoffel Vandoorne - 6

8 pont - 0 győzelem - 0 dobogó - 0 pole - 2 kiesés 

A Mclaren belga pilótája a szezont jól kezdte, de a negyedik verseny óta képtelen pontot szerezni. A magyar nagydíjon közel állt hozzá, de műszaki hiba miatt kiesett. 

Marcus Ericson - 5

5 pont - 0 győzelem - 0 dobogó - 0 pole - 2 kiesés

Ugyan 5 pontot már szerzett, de így is jócskán elmarad újonc csapattársa teljesítményétől. Ettől több kellene.

Lance Stroll - 7

4 pont - 0 győzelem - 0 dobogó - 0 pole - 2 kiesés

A Williams folyattatta tovább a lejtmenetét. Mindössze egyszer szerzett pontot a csapat, akkor Stroll a 8. helyen ért be Azerbajdzsánban. 

Brendon Hartley - 5

2 pont - 0 győzelem - 0 dobogó - 0 pole - 3 kiesés

Hartley bőven elmarad Gaslytól. Eddig kétszer végzett pontszerző helyen, Azerbajdzsánban és Németországban is a 10. helyen ért be. 

Szergej Szirotkin - 3

3 pont - 0 győzelem - 0 dobogó - 0 pole - 3 kiesés

Az tény, hogy az idei Williams elég gyengére sikerült, de azért az sokat mondó, hogy Szirtokinnak, még a 14. helynél sem sikerült előrébb végeznie egyszer sem.


Ti hogyan értékelnétek a pilóták féléves teljesítményét?


/Zoli/