Érkezik a szokásos meccsajánló rovatunk, ahol ezúttal 3 találkozóról olvashattok.
Futball
Minden focis cikk egy helyen
2012-ben Lucas Mourat tartották a brazil futball egyik legnagyobb tehetségének és csak azért nem a legnagyobbnak, mert akkoriban robbant be Neymar is. Lucasnak hatalmas jövőt jósoltak, a karrierje azonban nem ívelt úgy fölfelé ahogyan arra számítottak, 2018-ban kegyvesztetté vált a PSG-nél, s úgy tűnt végleg elvész a süllyesztőben. Már szép lassan...
Európa Liga - Az elődöntők visszavágói elé
Ma este 9 órától rendezik Európa második legrangosabb kupasorozatának elődöntőinek visszavágóját. A Chelsea - Frankfurt mérkőzést a Sport 1, a Valencia - Arsenal összecsapást a Digi Sport 1 közvetíti élőben. A BL-ben már kialakult az angol házi döntő, az EL-ben mindkét angol együttes előnyösebb helyzetben van a visszavágó előtt, így itt is jó esély...
Ajax - Tottenham - A tét: a fináléba jutás
A szezon előtt minden bizonnyal egyik csapat vezetősége sem tűzött ki olyan célt, hogy BL döntőbe kell jutni, most azonban meglepetésre az Ajax és a Tottenham is nagyon közel áll ehhez. Na jó, azért az amszterdamiak egy kicsit közelebb, de láttuk mi történt tegnap, a Liverpool 3-0-ás hátrányból is fordítani tudott, ahhoz képest az 1 gólos különbség...
Ma 21:00-kor kerül megrendezésre a Liverpool-Barcelona elődöntő második mérkőzése. A Liverpool nagyon nehéz helyzetből várja a találkozót, s kisebb csodára lenne szükség ahhoz, hogy ők legyenek a BL döntő egyik résztvevői. A mérkőzést Cüneyt Cakir vezeti majd és az M4 Sport élőben közvetíti.
Ezt kötelező nézned a hétvégén! (május 4-5)
Érkezik a szokásos meccs ajánló rovatunk, ahol ezúttal 2 találkozóról olvashattok.
Feltörekvő tehetségek - Ferran Torres
Napról-napra robbannak be újabb és újabb tehetségek a futball elitjébe, ezért létrehozunk egy cikksorozatot, melyet nekik szentelünk. Ebben a rovatban olyan fiatal játékosokról olvashattok, akik még nem tettek le sokat az asztalra, de övék a jövő. Ma a Valencia ifjú titánjáról, Ferran Torresről olvashattok.
Európa Liga - Elődöntők elé
Ma rendezik Európa második legrangosabb kupasorozatának elődöntőinek odavágóját. Az Arsenal - Valencia találkozót a Digi Sport 1, míg az Eintracht Frankfurt - Chelsea mérkőzést a Sport 1 közvetíti élőben 21:00-tól. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat a meccsek előtt.
Barcelona - Liverpool - előzetes
Sokan előrehozott döntőként tekintenek a Barcelona-Liverpool elődöntőre. Véletlenül sem szeretnénk leírni az Ajax-Tottenham kettőst, de az tény, hogy a szezon elején sokkal inkább ezt a kettőst vártuk a BL legjobb 4 csapata közé, mint sem Dusan Tadicékat vagy éppen Christian Eriksenéket. Ma a Camp Nouban csap össze a két csapat 21:00-tól, az M4...
Tottenham - Ajax - előzetes
Érkezik a Bajnokok Ligája első elődöntőjének odavágója, melyben két olyan csapat mérkőzik meg egymással, melyekről aligha gondolta a szezon elején bárki is, hogy a végső győzelemre is reális esélyük lesz. A találkozó játékvezetője Antonio Mateu Lahoz lesz. Az M4 Sport már negyed kilenckor várja a szurkolókat egy felvezetéssel, a kezdőrúgásra pedig...











