MOL Pick Szeged - Barcelona - Csúcsrangadóval indul a BL szezon!

2019.09.14

A Pick Szeged számára a Barcelona fogadásával kezdődik meg a 2019/20-as BL szezon. A találkozó ma 17:30-tól kerül megrendezésre és a Sport 1 élőben közvetíti. Pokoli nehéz dolga lesz Carlos Pastor csapatának, de hazai pályán nem lehetetlen a pontszerzés. 

Forma:

Egyik csapat sem játszott még komoly tétmérkőzést az idei szezonban. A Barcelona két spanyol bajnokin van túl, melyet természetesen 4 ponttal abszolvált. A Szeged 3 bajnoki után, 6 pontos. Az igazán komoly megmérettetés azonban csak most jön. A Barcelona tavaly Final Fourba jutott, de ott az elődöntőben elbukott. Az idén nyilván a sorozat megnyerése a cél, míg a Szeged története első Final Four-os szereplésére készül, ehhez pedig elsőként a mai csoportmérkőzésen kell jól teljesíteni. 

A nyáron:

A Barcelonánál komoly mozgás nem volt a nyáron. A csapat gerince egybe maradt. Egy nagyon komoly érkező azonban volt. A Vive Kielce 26 éves horvát irányítóját, Luka Cindricet szerződtették a katalánok. Mellette Abel Serdio az egyetlen új igazolás. A 25 éves beálló a Valladolid csapatától érkezett. 


A Szegednél is egyben maradt a keret nagy része, de azért igazolásokból sem volt hiány. Két jelentős távozó volt, Marin Sego és Balogh Zsolt személyében. A helyükre Mikler Roland és Luka Stepancic érkezett, aki világklasszisnak számítanak saját posztjukon. Rajtuk kívül érkezett még a jobbszélre Bogdan Radivojevic, beállóba pedig a Tatabánya fiatal tehetsége, Rosta Miklós, akire még minden bizonnyal jobbára a hazai porondon számít Carlso Pastor. 

Egymás ellen:

A Tisza-partiak eddig 10 alkalommal találkoztak a Barcelonával, ebből csupán 2-szer tudtak győzni és 8-szor vereséget szenvedtek. Legutóbb 2018 márciusában 28-27-re győztek a gránátvörös-kékek. 


A találkozón izlandi játékvezetők dirigálnak majd Jonas Eliasson és Anton Palsson személyében.


/Zoli/