Magyar nagydíj elé - Felipe Massa és a rugó

2019.07.29

Ezen a hétvégén kerül sor a 34. Magyar nagydíjra. Oldalunkon az elkövetkező 5 napban a magyar nagydíjak történetének 5 jelentős eseményére tekintünk vissza. Elsőként a legsúlyosabb balesetre. 

Az eset már több, mint 10 éve történt. 2009-ben július 25-én rendezték a magyar nagydíj időmérő edzését. A Q2-ben jártunk, amikor a Rubens Barichello Brawn Mercedeséről leszakadó rugó fejbe találta a versenytempóval közlekedő Felipe Massát. A brazil pilóta ennek következtében elvesztette az uralmát az autója felett és a gumifalban kötött ki. A sportbírók rögtön, a mentők pedig nagyon hamar megérkeztek a helyszínre, Massa részben ennek is köszönheti az életét, de a magyar kórházban még komoly küzdelem várt rá. A Honvédkórházban életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Pár nappal később már tudni lehetett, túléli a balesetet, de fent állt a maradandó károsodás veszélye. Szerencsére azonban Massát ettől is sikerült megmenteni és pár nappal a balesete után már haza utazhatott Brazíliába. Néhány hónappal később megszületett a gyermeke, Felipinho, a 2010-es szezonra pedig visszatért a mezőnybe és egészen 2017-ig folytatta Forma-1-es karrierjét. Jelenleg a Formula E-ben versenyez. A magyar orvosoknak és a mentését végzőknek pedig mind a mai napig hálás.

Videón Massa balesete: 


/Zoli/