Stájer nagydíj - Versenyelőzetes

2020.07.12

A Forma-1 történelmében először rendeznek egymás után két versenyt ugyanazon a pályán. Ezúttal azonban a verseny a Stájer nagydíj nevet viseli. A futam 15:10-kor rajtol és az M4 Sport élőben közvetíti. 

Az időmérőn:

Az időmérő 40 perces késéssel kezdődött az Ausztriába érkező hatalmas esőzés miatt. Szerencsére azonban ezt követően gond nélkül le tudták zavarni a kvalifikációt. Az időmérő egyik legnagyobb negatív meglepetése, a szabadedzésen kiválóan szereplő, Sergio Perez volt, aki már a Q1-ben kiesett és csak a 17. helyről rajtolhat majd. A Q2-ben aztán egy Ferarri vérzett el ismét, ezúttal azonban Leclerc végzett a 11. helyen. A monacóit ráadásul büntették is, így majd csak a 14. helyről indulhat. A pole-ért Hamilton és Verstappen versenyzett. A holland azonban belehibázott az utolsó körébe és megforgott, Hamilton viszont szinte tökéletes kört futott az esős pályán, így 1,2 másodperccel verte Verstappent. A harmadik rajthelyet Carlos Sainz szerezte meg, míg a negyedik Bottas lett.

Mit várunk a versenytől? 

A versenyen minden bizonnyal száraz körülmények lesznek majd. Elsősorban a két Mercedes és Verstappen számít a favoritnak, de a múltheti kaotikus futamból kiindulva, szinte bármi megtörténhet. A Mclaren is nagyon jó autót épített, így ismét jó esély mutatkozhat egy Sainz vagy Norris dobogóra. 

A hétvége meglepetésembere lehet: Carlos Sainz

Talán az idény végén már egyáltalán nem lesz meglepetés, ha egy Mclaren pilóta dobogóra áll, de most azért még mi annak vesszük. Sainznak nem lesz egyszerű dolga, ha Hamilton, Verstappen és Bottas is versenyben marad, de ha valamelyikük kiszáll, akkor könnyedén a pódiumon találhatja magát. 

Győzelmi esélyek: 

Lewis Hamilton - 31%

Max Verstappen - 27%

Valtteri Bottas - 24%

Carlos Sainz - 7%

Alex Albon - 6%

Valaki más - 5%


/Zoli/