
Osztrák nagydíj - Versenyelőzetes
216 nap elteltével végre újra Forma-1-es versenyt láthatunk. Ilyen hosszú idő még sosem telt el két Forma-1-es verseny között, a koronavírus azonban most ilyen hosszú szünetet eredményezett. Azonban most már végre elrajtolhat a 2020-as szezon, még ha zárt kapuk mögött is. Az osztrák nagydíj ma 15:10-kor rajtol. A versenyt természetesen az M4 élőben közvetíti.

Az időmérőn:
A 3 szabadedzésen egyaránt Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, azonban az időmérőn csapattársa, Valtteri Bottas legyőzte őt. Az első sorból tehát a két Mercedes rajtolhat Bottas, Hamilton sorrendben. Mögülük pedig Verstappen és Norris indul majd. A Racing Pointok is meglehetősen jól szerepeltek. Perez a 6. Stroll pedig a 9. rajthelyet szerezte meg. A Ferrarik azonban nagyon gyengén teljesítettek. Sebastian Vettel a Q3-ba sem jutott be. Ő csak a 11. helyről indul, míg Leclerc a 7. rajthelyet szerezte meg magának.

Mit várunk a versenytől?
A győzelemre első sorban a két Mercedesnek és Max Verstappennek van esélye, de az idény első versenyén szinte bármi megtörténhet. Verstappennek azért lehet jó esélye, mert a két Mercedessel szemben ő lágy gumikon indul majd, így eltérő stratégiát alkalmazhat. Ugyanakkor az idén két középmezőnybeli autó, a Racing Point és a Mclaren is erősnek tűnik, így akár ők is beleszólhatnak a dobogós helyekért folyó küzdelembe, és persze azért a Ferrarikat se írjuk le.
A hétvége meglepetésembere lehet: Sergio Perez
Az időmérőn Lando Norris is fantasztikusan teljesített, de én úgy gondolom, hogy a Racing Point versenytempója jobb lesz, így Perez fog előrébb végezni. Én akár azt is el tudom képzelni, hogy a mexikói pezsgőzhet is majd a verseny végén.

Győzelmi esélyek:
Valtteri Bottas - 27%
Lewis Hamilton - 26%
Max Verstappen - 22%
Alex Albon - 10%
Sergio Perez - 5%
Charles Leclerc - 4%
Lando Norris - 3%
Valaki más - 3%
/Zoli/