Lewis Hamilton - A hatszoros világbajnok

2019.11.04

Lewis Hamilton a hétvégén pályafutása hatodik világbajnoki címét biztosította be az Ameriaki nagydíjon. Az elmúlt két évben is Hamilton lett a világbajnok, 2017-ben körbejártuk az életútját, míg 2018-ban azt néztük meg, hogy mi jelentette a különbséget közte és a riválisok között. Most azt nézzük meg, hogy az eddigi világbajnoki címeit hol és milyen körülmények között biztosította be. 

2008 - Brazil nagydíj 

Hamilton már újoncévében, 2007-ben is nagyon közel volt a VB címhez, de akkor drámai körülmények között elbukta a világbajnokságot. Sokáig úgy tűnt, hogy a történelem megismétli önmagát és 2008-ban ismét nyert helyzetből veszít Hamilton. Az utolsó futamon Hamiltonnak elég volt egy ötödik hely, abban az esetben is, ha Massa nyer. Massa megnyerte a versenyt, Hamilton pedig a hatodik helyen autózott. Az utolsó kanyarok egyikében azonban megelőzte az esős pályán száraz gumikkal hajtó Timo Glockot és ezzel megnyerte a 2008-as világbajnokságot. A Forma-1 történetének legdrámaibb végjátéka volt az. 

2014 - Abu-Dhabi 

Hamilton második világbajnoki címére 6 évet kellett várni. Az év a Mercedes dominanciájáról szólt, Hamilton egyetlen ellenfele Nico Rosberg volt. Ez volt az egyetlen év, amikor az idényzárón dupla pontokat osztottak, de így sem volt igazán szoros a végjáték. Hamiltonnak egy második hely is elegendő lett volna Rosberg mögött. Rosbergnek azonban nagyon gyenge versenye volt , pontot sem szerzett, Hamilton pedig megnyerte a futamot és vele a második VB címét is. 

2015 - Amerika

2015-ben Hamilton megvédte a címét és megszerezte harmadik világbajnoki címét. Ez volt az első olyan év, amikor nem az utolsó versenyen biztosította be a címet. Már 4 futammal a vége előtt Austinban világbajnok lett, ekkor a dobogó tetején ünnepelhetett. A maradék három futamot Rosberg nyerte, de ennek már nem volt jelentősége. 

2017 - Mexikó

Egy év kihagyás után újra Lewis Hamilton lett a világbajnok, de ezúttal már Sebastian Vettel volt a legnagyobb kihívója. A negyedik VB címét 2 futammal a szezon vége előtt a Mexikói nagydíjon biztosította be. A sors érdekes fintora volt, hogy Hamilton szezonbéli leggyengébb versenyét futotta Mexikóvárosban. Csak a kilencedik helyen ért célba, de így is bebiztosította győzelmét. 

2018 - Mexikó

A negyedik után az ötödik VB címét is Mexikóban nyerte meg, ugyancsak 2 futammal a vége előtt. Dobogóra azonban ezúttal sem állhatott, a negyedik helyen zárt. Bár már világbajnok volt, a szezon hátralévő két versenyét is megnyerte. Ezek voltak az első alkalmak, amikor az adott évben már világbajnokként versenyt tudott nyerni. 

2019 - Amerika

A hatodik VB címét is ünnepelhette volna Mexikóban, de Bottas akkor még életben tartotta az esélyeit. Austinban már elég volt 4 pontot szereznie ahhoz, hogy hatodszor is megkoronázzák. Bottas ugyan győzött, de Hamilton másodikként ért be, így bebiztosította újabb elsőségét. Két futam még hátra van a szezonból, kíváncsian várjuk, hogy Hamilton tud-e még futamot, futamokat nyerni az évadban. 

/Zoli/