
Williams - Ennél már csak jobb lehet
A korábban 9 konstruktőri világbajnoki címet szerző Williams történelmi mélyponton volt az előző idényben. A grove-i istálló mindössze 1 pontot szerzett az idényben. Ez a csúfság korábban még sosem esett meg velük.

2019-ben még a második tesztnapra sem készült el az autójával. Az idényt pedig az utolsó helyeken kullogva töltötték el. Kubica Németországban meglehetősen szerencsés körülmények között szerzett 1 pontot, de így sem volt maradása a csapatnál, mivel rendre kikapott csapattársától, George Russelltől.
Az idei évben jelentős javulást várnak az egykori patinás istállótól. Ha a konstruktőri tabella utolsó helyéről nem is tudnának elmozdulni, legalább 12-15 pontot szeretnének szerezni. Az anyagi helyzettel nincsen probléma, ugyanis a Rokit maradt, mint főszponzor. Emellett pedig Russell és a tehetős családból származó újonc, Nicholas Latifi is temérdek pénzt hoz a csapathoz. Az autó fejlesztéséért felelős stáb pedig, sokkal rövidebb pórázon van tartva, mint Paddy Lowe volt. Ettől jelentős fejlődést vár az alakulat.
George Russell
George Russell első idényében megnyerte a GP3-as és a Forma-2-es bajnokságot is, így hatalmas tehetségként érkezett a Forma-1-be. Első Forma-1-es idényében Robert Kubicát rendre legyőzte, pontot azonban mégis csak a lengyel szerzett Egy jobb autóval biztosan többre lenne képes, de az idén még biztosan a Williams volátja mögött kell bizonyítania. Újonc csapattársa, Nicholas Latifi legyőzése alapvető elvárás vele szemben.
Rajtok száma: 21
Legjobb eredménye: 11.

Nicholas Latifi
A 24 éves kanadai újoncnak édesanyja és édesapja is milliárdos, így részben nekik is köszönhető, hogy Latifi bekerült a Forma-1-be. Az előző idényben a bajnokság második helyén zárt a Forma-2-ben, ami azért nem rossza ajánlólevél.
/Zoli/