Utoljára dobna nagyot egy világeseményen - Pepe

2018.04.08

Első VB váró sorozatunk a végéhez ért. Ötödiknek Peperől olvashattok, aki szintén minden bizonnyal utolsó nagy tornáján szerepelhet.

Pepe a nyáron igazolt a Besiktashoz, mivel a Real Madridnál lejárt a szerződése és a klub nem hosszabbította meg azt. A törökök kulcsemberként számolnak vele, amennyiben egészséges.

A portugál védő felett is eljárt az idő, Pepe már 35 éves, így vélhetően az idén fog utoljára nagy tornán szerepelni. A két évvel ezelőtti EB győzelemből Pepe oroszlánrészt vállalt, a döntőbe őt választották a meccs legjobb játékosának. 2 évvel később a VB győzelmet is elhódítaná nagy harcostársával, Cristiano Ronaldoval.

Pepe a VB-ken:

4 meccs - 0 gól

Pepe eddig közel sem volt sikeres a világbajnokságokon. Először 2010-ben vett részt a legnagyobb labdarúgó tornán, ekkor a portugálok a nyolcaddöntőig jutottak, ő pedig 2 mérkőzésen vett részt. 2014-ben Ronaldoék a csoportban kiestek. Pepe ezen a tornán is csak két meccsen szerepelt. A német válogatott ellen 37 perc után kiállították, így a  második csoportmeccsen nem játszhatott eltiltás miatt. 

Pepe eddig 92 alkalommal szerepelt a válogatottban, s 5 gólt szerzett.


/Zoli/