Utoljára dobna nagyot egy világeseményen - Andrés Iniesta

2018.03.29

A mai napon facebook oldalunkra kitettünk egy posztot, melyben azt kérdeztük tőletek, hogy milyen VB váró rovatot szeretnétek. Legtöbben arra szavaztatok, hogy a résztvevő válogatottakat mutassuk be. Ez mindenképpen meg fog történni valamilyen formában, de arra is sokan voksoltatok, hogy olyan labdarúgókról írjunk, akik vélhetően utoljára szerepelnek nagy tornán. Így ezzel kezdjük a nyári világbajnoksággal való cikkeink sorát. Ennek a rovatnak mindössze 5 része lesz, elsőként Andrés Iniestáról írunk.

A Barcelona középpályása már 33 éves, így a 2020-as EB-n már aligha szerepel az armada keretében. A nyári oroszországi világbajnokságon azonban még nagyot alakítana. Iniesta már örökre beírta magát a VB történelmébe, azzal, hogy a 2010-es VB döntőjét ő döntötte el. Iniesta a 116. percben szerzett győztes gólt a holland válogatott ellen. 

A spanyol válogatott csapatkapitánya ugyan Sergio Ramos, de Iniesta is nagyon komoly szerepet tölt be csapaton belül. Éppen ezért Julen Lopetegui minden bizonnyal számol majd vele, s a komolyabb mérkőzéseken a kezdőbe nevezi a még mindig elnyűhetetlen Iniestat. 

Iniesta a VB-ken:

10 meccs - 2 gól - 1 gólpassz

Eddig 3 világbajnokságon szerepelt. 2006-ban csak egy mérkőzésen kapott lehetőséget, akkor Szaúd-Arábia ellen végig játszotta a találkozót. A 2010-es menetelés során kulcsembere volt a csapatnak, a Honduras elleni meccs kivételével mindegyik találkozón pályára lépett, Chile és Hollandia ellen gólt is szerzett. 2014-ben a spanyol válogatott címvédőként leszerepelt, s a csoportkörben kiesett. iniesta mind a 3 csoportmeccset végig játszotta.

Iniesta összesen 129-szer szereplt a spanyol válogatottban és 13 gólja volt.


/Zoli/