
SG Flensburg-Handewitt - Telekom Veszprém - előzetes
Ma Flensburgba látogat a Veszprém, hogy 19:00-kor pályára lépjen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. A találkozónak cseh játékvezetői lesznek, Vaclav Horacek és Jiri Novotny személyében. A Sport 1 természetesen élőben közvetíti a mérkőzést.

A tét nem kisebb, mint a kölni Final Four, ahol a Flensburg legutóbb 5 éve járt, igaz akkor meg is nyerte a sorozatot, míg a Veszprém az elmúlt 5 évből, csak a tavalyi négyesdöntőnek nem volt résztvevője. Nem lesz egyszerű feladat, de a veszprémi drukkerek elvárják, hogy túljusson a csapat a Flensburgon.
Út a negyeddöntőig:
A Flensburg a B csoport harmadik helyén végzett a PSG és a Szeged mögött. A nyolcaddöntőben a Meshkov Bresttel mérkőztek. Fehéroroszországban csupán 2 góllal nyertek a németek, de odahaza 10-et közé tettek, s valódi erődemonstrációt tartottak.
A Veszprém az A csoportot a második helyen zárta. A Barcelonát nem volt esélyük maguk mögé utasítani, de a Vardar, a Vive Kielce és a Rhein-Neckar Löwen behódolt a veszprémi hadnak. Második helyének köszönhetően a Veszprém könnyebb ellenfelet kapott a nyolcaddöntőben a Sporting személyében. Az első mérkőzést 2 góllal nyerte a bakonyi alakulat, majd hazai pályán hattal, így összesítésben simán jutott a legjobb 8 közé.

Otthon:
A Flensburg jó eséllyel megvédi német bajnoki címét, ugyanis 7 fordulóval a vége előtt 4 pont az együttes előnye. Eddig csupán egyetlen mérkőzést nem nyert meg az évadban a Flensburg. Március 28-án a Magdeburg győzte le őket 24-23-ra.
A Veszprém nemrégiben elbukta a Magyar kupa fináléját és a bajnokságban sem áll épp fényesen. Az nagyon valószínű, hogy a bajnoki döntőben ők lépnek pályára a Szeged ellen, de az alapszakaszban biztosan alulmaradnak a Tisza-parti együttessel szemben. A Szegedtől oda-vissza kikaptak a bajnokságban és egyszer még a Tatabányának is sikerült megtréfálni Nagy Laciékat.
A két csapat legjobb BL góllövői:

Legutóbbi 3 egymás elleni mérkőzés eredménye:
2017.03.11. Veszprém - Flensburg 34-28
2017.09.23. Veszprém - Flensburg 28-27
2018.02.25. Flensburg - Veszprém 31-31

/Zoli/


