
Racing Point - A Mercedes copy-space
Lawrence Stroll csapata gyakorlatilag teljesen lemásolta a Mercedes tavalyi modelljét, így komoly reményeket fűznek az idei szezonhoz.

Lance Stroll édesapja, Lawrence Stroll 2018 nyarán vásárolta fel a komoly anyagi problémákkal küzdő Force Indiát. A csapat nevét pedig Racing Pointra módosította. 2019-re fiát, Lance Strollt is a csapathoz hozta Sergio Pérez mellé. Az első teljes idény az új koncepcióval
felemásra sikerült. Még rengeteg dolgot helyre kellett tenni a csapat körül, nem a teljesítmény volt a legfontosabb. Az idény második felére azért összekapta magát a csapat és végül 73 pontot gyűjtve a konstruktőri összetett 7. helyén zárt. Az idei is egy kissé átmeneti évnek számít, abból a szempontból, hogy idén utoljára Racing Point a csapat neve, ugyanis 2021-től Aston Martin néven neveznek majd, így vélhetően a rózsaszín festésről is le kell mondaniuk. Az anyagi háttér azonban már teljesen stabil, és a tavalyi Mercedes copy-space autóval kiváló esélyük nyílik arra, hogy idén újra a középmezőny legjobbjai legyenek.

Bármennyire is jó az idei autó, a Ferrari és a Red Bull szintére aligha ér fel, de talán egy-két dobogós helyre jó lehet Sergio Pérez, vagy akár Lance Stroll is.
Sergio Pérez
Perez a hetedik idényét kezdi meg az alakulatnál (5 idényt a jogelőd Force Indiánál töltött), ez idő alatt ötször állhatott dobogóra. Korábban hatalmas tehetségnek tartották Perezt, még a Ferrarival is tesztelt, de végül egy rossz csapatváltásnak köszönhetően (2013 Sauber --> Mclaren) kisiklott a karrierje. Ugyan még mindig a középmezőny egyik legjobb képességű pilótája, de már 31 éves, így, ha az Aston Martin nem válik be nagyon 2021-től, akkor aligha lesz esélye győzelmekért, vagy netalántán világbajnoki címért csatázni.
Rajtok száma: 176
Dohogós helyezések: 8

Lance Stroll
A 21 éves kanadai versenyző már a negyedik idényét fogja megkezdeni a királykategóriában. Már pályafutása elején, még a Williams versenyzőjeként rengeteg kritikát kapott, azért, hogy csak az apjának köszönheti, hogy itt van, mert amúgy egyáltalán nem tehetséges. Az Azerbajdzsánban szerencsés körülmények között szerzett dobogója kissé elhallgattatta a kritikusokat, de amikor 2018-ban kiderült, hogy az apja felvásárolja a a Force Indiát és leigazolja a fiát, ismét a kritikák kereszttüzébe került. Első rózsaszín párducos idényében jócskán elmaradt a teljesítménye Perezétől, különösen a szezon második felében, így idén mindenképpen javulnia kell.
Rajtok száma: 62
Dobogós helyezések: 1

A szezonelőzetesünk negyedik részében Kimi Räikkönenről olvashattok majd.
/Zoli/