PSG - Liverpool - előzetes

2018.11.28

A mai nap legjobban várt találkozója a PSG - Liverpool, melyet 21:00-tól az M4 Sport fog élőben közvetíteni. 

A C jelű kvartett az egyik legkiegyenlítettebb, ugyanis két fordulóval a vége előtt még minden csapatnak meg van az esélye a továbbjutásra. A csoportot a Liverpool vezeti 6 egységgel, ugyanennyinél tart a Napoli, 5 pontos a PSG és 4 pontot gyűjtött a Crvena zvezda.  Azért azon mindenki meglepődne, ha a szerb bajnok továbbjutna, de a másik három együttes között nagy verseny lehet az utolsó körben is. A mai meccsen a PSG számára lenne égetően fontos a győzelem, mivel egy döntetlen pláne vereség esetén már nem a saját kezében lenne a sorsa. persze a vereség, Salahékat is nehéz helyzetbe hozná.

Az odavágón:

Szeptember közepén, az első fordulóban 3-2-re a Liverpool nyert az Anfield Roadon. A vörösök az egész mérkőzés során jobbak voltak, és csak Aréola remeklésének köszönhették a párizsiak, hogy megúszták 3 kapott góllal a találkozót. A 30. percben Sturridge szerzett vezetést, majd 6 perccel később Milner büntetőgóljával növelte csapata előnyét. A 40. percben Meunier szerzett egy szerencsés gólt. A második félidőben is a hazaiak domináltak, de a 83. percben Mbappé szerzett a semmiből egy gólt, így már X volt az állás. Az utolsó pillanatokban Firmino szerezte meg a Liverpool győzelmét jelentő találatot. 

Forma:

A PSG mérlege makulátlan a Ligue 1-ben. 14 meccsből 14-szer győzött Thomas Tuchel csapata, így 15 ponttal a Lyon előtt vezeti a tabellát. 

Legutóbbi 3 mérkőzés eredménye:

Napoli - PSG 1-1

Monaco - PSG 0-4

PSG - Toulouse 1-0

A Liverpool ugyan már nem 100%-os a Premier Leagueban, de még veretlen. Az Arsenal, a Manchester City és a Chelsea ellen nem tudott nyerni a Klopp-csapat. 33 szerzett ponttal a második a Liverpool, 2 egységgel lemaradva a Manchester Citytől. 

Legutóbbi 3 mérkőzés eredménye:

Crvena zvezda - Liverpool 2-0

Liverpool - Fulham 2-0

Watford - Liverpool 0-3


Várható kezdőcsapatok:

PSG

                     Buffon

Kehrer T. Silva Kimpembe Bernat

   Draxler       Verratti      Di Maria

   Mbappé     Cavani    Neymar


Liverpool

                          Alisson

Robertson Van Dijk Gomez Alexander-Arnold

    Wijnaldum    Henderson     Milner

        Mané          Firmino         Salah


/Zoli/