Oldalvonal mellől - Szeptember 22-24
Érkezik a hétvégi bajnoki összefoglalónk. Elsőként megválasztjuk a hétvége csapatát.

Samassa: A Metz ellen védett kiválóan a 27 éves hálóőr. A Troyes kapusa 7 bravúrt is bemutatott a hétvégén, ezzel vállalt részt csapata 1-0-ás győzelméből.
Lichtsteiner: Lichtsteiner a torinói derbin játszott nagyon megbízhatóan. A sérüléseknek is köszönhetően alapkezdő a bajnokikon, és egyelőre remek formát hoz.
Azpilicueta: A Stoke ellen játszott kiválóan a spanyol védő, kétszer is ő szolgálta ki Moratat.
Ghoulam: A SPAL elleni győzelemből Ghoulam nagy részt vállalt, a második gól előtt ő szolgálta ki Callejont, majd a győztes gólt ő szerezte.
Niasse: Az 55. percben állt be a Bournemouth ellen, mikor 1-0-ra kikapásra állt csapata. Aztán Niasse jött, látott és az Everton győzött, ugyanis Niasse duplázni tudott, ezzel megfordítva a mérkőzést.
Pjanic: A bosnyák kiválóan szerepelt a Torino ellen. Dybalat és Ale Sandrot is kiszolgálta egyszer emellett maga is szerzett egy bődületes gólt.
Ceballos: A bajnokságban az Alaves ellen játszott először kezdőként, és remekül szerepelt, duplázott, így nyert csapata 2-1-re.
Philipp: A Mönchengladbach ellen remekelt az egész Dortmund, Philipp szerezte az első két gólt, majd a félidő vége előtt ő szolgálta ki Aubameyangot.
Diego Rolán: A Malaga a 6. fordulóban végre, megszerezte első pontját, az Atletich Bilbaoval játszottak 3-3-as döntetlent. Rolán volt a mérkőzés legjobbja duplázott a Malaga színeiben.

Morata: A Stoke ellen megszerezte első mesterhármasát a Chelsea színeiben.
Aubameyang: Triplája mellett az első gólhoz ő adta az aszisztot Philippnek.
Premier League
Manchester City - Crystal Palace
Pep Guardiola csapata továbbra is veretlen, míg a Crystal Palace még mindig pont és gól nélkül áll, 6 forduló után. Az első félidő végén Sané szerzett vezetést. A második félidőben egyértelmű volt a Mancehster City fölénye, Sterling duplázott, Agüero és Delph is betalált.
Statisztikai adatok a mérkőzésről:
Legtöbb kapura lövés: Agüero (6)
Legtöbb passz: Fernandinho (102)
Legtöbb csel: Sané (8)
Legtöbb szerelés: Townsend (6)
Leicester City - Liverpool
Azok után, hogy a hét közben a Leiecster kiejtette a Liverpoolt a ligakupából, most visszavágtak a vörösök. Salah majd Coutinho talált be, míg a félidő előtt szépített Okazaki. Henderson a 68. percben volt eredményes, 1 percre rá Vardy talált a kapuba. A 73. percben egyenlíthetett volna Vardy, de elhibázta a büntetőt, így a Liverpool nyert 3-2-re.

Statisztikai adatok a mérkőzésről:
Legtöbb kapura lövés: Vardy & Coutinho (5-5)
Legtöbb passz: Henderson (80)
Legtöbb csel: Coutinho (7)
Legtöbb szerelés: Ndidi (9)
További eredmények:
West Ham - Tottenham 2-3
Burnley - Huddersfield 0-0
Everton - Bournemouth 2-1
Southampton - Manchester United 0-1
Stoke - Chelsea 0-4
Swansea - Watford 1-2
Brighton - Newcastle 1-0
Ligue 1
A legmeglepőbb eredmény: Montpellier -PSG
A PSG-nek nem ment Neymar nélkül, így elvesztették 100%-os teljesítményüket. Neymar kisebb sérülés miatt hiányzott, míg Dani Alves is csak a padról szállt be. Draxler, Mbappé és Cavani is rohamozta a Montpellier kapuját, de gólig nem sikerül eljutni, így 0-0 lett a vége.

Statisztikai adatok a meccsről:
Legtöbb kapura lövés: Mbappé (5)
Legtöbb passz: Veratti (115)
Legtöbb csel: Ninga (9)
Legtöbb szerelés: Congré (5)
További eredmények:
Nice - Angres 2-2
Lille - Monaco 0-4
Metz - Troyes 0-1
Lyon - Dijon 3-3
Bordeux - Guingamp 3-1
Caen - Amiens 1-0
Saint-Etienne - Rennes 2-2
Strasbourg - Nantes 1-2
Marseille - Toulouse 2-1
Bundesliga
Míg a Bayern blamázott egy nagyot a Wolfsburgtól, 2-0-ás előnyből 2-2-re futotta csak a bajoroknak, addig a Dortmund gálázott, a Mönchengladbachot verte 6-1-re. A forduló után a Bayern München, már csak a harmadik helyen áll, míg a Dortmund vezeti a tabellát. A Hoffeinheim a második helyen áll a Schalke 2-0-ás legyőzése után.
További eredmények:
Mainz - Hertha 1-0
RB Leipzig - Frankfurt 2-1
Stuttgart - Augsburg 0-0
Werder Bremen - Freiburg 0-0
Hannover - Köln 0-0
Leverkusen - Hamburger SV 3-0
Serie A
SPAL - Napoli
Ebben a szezonban komoly kihívója lehet a Juventusnak, Maurizio Sarri együttese. A Juventushoz hasonlóan továbbra is 100%-os a Napoli, bár a SPAL ellen meg kellett szenvedniük. Schiattarella a 13. percben vezetést szerzett a feljutó csapatnak, de sokáig nem örülhettek, ugyanis egy perccel később Insigne egyenlített. A 72. percben Callejon szerzett vezetést a Napolinak, de innen még felállt a SPAL, s Viviani egyenlített. A 83. percben Ghoulam talált be, amire már nem tudott válaszolni az újonc csapat.

Inter - Genoa
Az Inter továbbra is veretlen és próbálja tartani a lépést a Napolival és a Juventussal. Spalletti csapata nem játszott túl jól, de a végén D'Ambrosio megszerezte a győzelmet érő gólt. A ráadás pillanataiban Omeonga és Taarabt is piroslapot kapott a Genoa oldalán.

Fiorentina - Atalanta
Egyik csapat sem kezdte túl jól a szezont, s egymás ellen sem mentek dűlőre. A 12. percben Chiesa vezetést szerzett a firenzeieknek. Már-már a kezébe volt a Fiorentinának a győzelem, de a 90+4. percben Freuler kiegyenlített.
További eredmények:
Roma - Udinese 3-1
Juventus - Torino 4-0 *
Sampdoria - AC Milan 2-0 *
Hellas Verona - Lazio 0-3
Cagliari - Chievo 0-2
Crotone - Benevento 2-0
Sassuolo - Bologna 0-1 *
LA Liga
Az Atletico Madrid 2-0-ra verte a Sevillat Cararsco és Griezmann találatával. A Real Madrid Ceballos duplájának köszönhetően nem távolodott jobban az élbolytól. A Barcelona két öngólnak is köszönhetően nyert 3-0-ra, az egyetlen "igazi" találatot Suarez szerezte.
További eredmények:
Malaga - Atletich Bilbao 3-3
Espanyol - Deportivo 4-1
Getafe - Villarreal 4-0
Eibar - Celta Vigo 0-4
Las Palmas - Leganes 0-2
Real Sociedad - Valencia 2-3
* A mérkőzésekről facebook oldalunkon írtunk
/Zoli/
