Nincs lehetetlen - Interjú Tóth Patrikkal

Ezúttal az Ózdi KC 20 éves kézilabdázójával, a balátlövőként és irányítóként is bevethető Tóth Patrikkal készítettünk interjút, akinek nem minden napi a története. Korábban a NEKA utánpótlásában szerepelt és utánpótlás válogatott is volt, azonban egy nagyon komoly sérülés miatt, úgy tűnt soha többé nem kézilabdázhat. Patrik azonban nem adta fel és 9 hónappal később már edzésre jelentkezett, de ekkor már Ózdon. A csonka szezonban az ifjúsági csapat alapembere volt, 163 gólt szerzett és a felnőttcsapatban is kapott lehetőséget. Patrik története már most is nagyon motiváló, de messze még a vége, ugyanis a célja az, hogy néhány év múlva egy NB I-es csapatnál legyen alapember. 

Hogyan kerültél pontosan Ózdra? Hogy érzed magadat a csapatnál?

Sérülésem után több orvos is azt mondta, hogy többet nem kézilabdázhatok. Ez számomra nagyon nagy trauma volt, ezért hazaköltöztem Balatonboglárról, hogy itthon befejezzem az iskolát és elvégezzem a szükséges rehabilitációt. A sérülésem után nagyjából 8-9 hónapot hagytam ki. Itthon egy orvos tanácsolta hogy próbáljam meg kis lépésekben elkezdeni az edzést és ez segített kimászni abból a lelki traumából amit ez a sérülés jelentett számomra. A jó hírek után felvettem a kapcsolatot a régi csapattársaimmal, akik ösztönöztek arra hogy legalább 1 edzésre lemenjek. Ez nem volt egyszerű lépés számomra és hetekig húztam. Hamar befogadtak újra és jó volt ennyi idő után egy jó közösséghez tartozni, majd fél év után lehetőséget kaptam felkerülni a felnőtt csapathoz viszont szükségem volt egy jó orvos visszaigazolására, így Szakál György elvitt Győrbe Dr. Balogh Péterhez aki megerősítette, hogy fokozatosan a felnőttek között is kipróbálhatom magam. A csapatban voltak olyanok akiktől nagyon sok segítséget és támogatást kaptam ami nagyon jól esett, mindvégig azon voltam, hogy segítsem őket és minél több játéklehetőséget kapjak.

Pontosan milyen sérülésed volt? Hogy élted meg azt, amikor azt mondták, hogy többet nem kézilabdázhatsz? 

Az orsócsont és a felkarcsont alkotják a könyököt, nekem az orsócsontom feje szilánkosra tört, amit sürgősen műteni kellett és eltávolítani. Ezt követően csökkent a könyököm terhelhetősége, ami sajnos már nem lesz 100%-os. Már akkor teljesen összetörtem, amikor csak annyit mondtak, hogy operálni kell, ebből adódóan nem túloznék, ha azt mondanám hogy egy világ omlott össze bennem.

És honnan merítettél erőt? Mi motivált arra, hogy bebizonyítsd semmi sem lehetetlen és visszatérj a pályára? 

Nagyon sokan segítettek és támogattak az újrakezdésben. Szerettem volna első sorban magamnak bizonyítani és nem feladni a céljaimat. Nem szerettem volna csalódni magamba és azt sem szerettem volna, ha másoknak okozok csalódást. Azt a rengeteg belefektetett energiát, munkát és a családomtól a barátaimtól távol töltött időt eldobni. Sokat gondolkoztam a sérülésem után, hogy hogyan tovább és semmi másba nem találtam a kiutat csak az újrakezdésben. Ezzel bebizonyítottam, hogy semmi sem lehetetlen és szeretnék ezzel másokat is motiválni, hogy soha ne adják fel! 

Milyen tanácsot tudnál annak adni, aki jelenleg van esetleg hasonló helyzetben? 

Mindig bízzanak abban, hogy van feljebb! Ne zárkózzanak el a külvilágtól és ne forduljanak magukba! Ragadják meg azt az alkalmat, amikor lehetőségük van változtatni a helyzetükön és akarják is azt a változást, hisz minden fejben dől el. Tegyenek meg mindent hogy elérjék a céljaikat! 

Jelenleg, hogy megy a játék? Előfordul, hogy vannak fájdalmaid? 

Sajnálom, hogy félbe kellett hagyni a bajnokságot, mivel ifjúsági korosztályban a góllövőlista élén álltam, ebből kifolyólag úgy érzem egész jól teljesítettem az elmúlt szezonban és ki tudtam magamból hozni a legtöbbet. A felnőtt csapatban is, amikor lehetőséghez jutottam próbáltam segíteni a csapatot és a legtöbbet hozzátenni. Fájdalmaim nagyrészt akkor voltak, amikor elkezdtem újra kézilabdázni. Szerencsére ezek a fájdalmak minimalizálódtak és jobban élvezem a játékot. 

Mit gondolsz meddig juthatsz el? Mi a célod? 

Szeretnék NB I-ben bizonyítani és meghatározó játékos lenni egy olyan csapatnál, ahol a játékosok és az edzők egyaránt bíznak bennem. A későbbiekben kiderül mennyit bír a könyököm.

/Zoli/