Manchester United - A babarcú gyilkos, Ole Gunnar Solskjaer

2019.03.08

Tegnap egy újabb szavazást tettünk közzé, melyben azt kérdeztük, hogy a rovat utolsó részében kiről írjunk. A voksolást simán nyerte a csapat jelenlegi edzője, Ole Gunnar Solskjaer, így most róla olvashattok.

Solskjaer 1996 nyarán, 23 esztendősen igazolt a Manchester Unitedhez a Molde csapatától és egészen 2007 nyaráig erősítette a vörös ördögöket. Solskjaer ritkán volt kezdő, általában a padról beszállva adott új lendületet a csapatnak, ezért meg is kapta a "szupercsere" becenevet. Összesen 28 alkalommal talált be csereként beállva. A legfontosabb gólja nyilván az 1999-es Bajnokok Ligája fináléjában esett, Sir Alex Ferguson a 81. minutumban cserélte, amikor 1-0-ra vezetett a Bayern München. A ráadás első percében Seringham egyenlített. A norvég csatár pedig 12 perccel pályára küldését követően győztes gólt szerzett. A Manchester United ekkor nyerte meg először a Bajnokok-Ligáját Sir Alex Fergusonnal, összességében pedig másodjára ülhetett Európa trónjára. Sorozatos térdsérülései miatt a 30-as éveire egyre többet került parkolópályára. A 2004/05-ös szezont például teljesen ki kellett hagynia, de az ezt követő évadban is mindössze háromszor lépett pályára. Az utolsó idényét azért jobban megtolta. Minden sorozatot figyelembe véve 32 meccsen 11 gólt és 5 gólpasszt tett a közösbe. A 2007/08-as idényre való felkészülést is a csapattal végezte még, de újra megsérült és végül 34 évesen úgy döntött, hogy felhagy a profi futballal. 

Solskjaer ezt követően a Manchester United tartalékcsapatának edzője lett, majd 2011-ben átvette nevelőegyesülete, a Molde irányítását. Kétszer lett norvég bajnok a csapattal (2011,2012) és 2013-ban a norvég kupát is elhódították. 2014-ben a Premier Leagueban is kipróbálta magát a Cardiff City menedzsereként. 30 meccsen 9 győzelmet és 5 döntetlent és 16 vereséget ért el a csapatnál. 2014 szeptemberében távozott a posztjáról, majd 2015 októberében visszatért a Moldehez. 2018 december 18-án ismét elhagyta a norvég együttest és aláírt a Manchester Unitedtól kirúgott José Mourinho helyére, mint ideiglenes edző. 

Manchesterben úgy várták, mint a Messiást, és egyelőre ennek megfelelően szerepel. Első 8 mérkőzését megnyerte a csapattal, s 11 találkozón át maradt veretlen. Az első vereségét a PSG ellen szenvedte el a BL nyolcaddöntőjében, a visszavágón azonban pár napja 3-1-re nyertek és így kiharcolták a negyeddöntőbe jutást. Az irányítása alatt több játékos is megtalálta csúcsformáját. Érkezésekkor Paul Pogba gyengén szerepelt és a távozással is kacérkodott, azóta azonban a csapat vezére. 

Eddigi mérlege a Manchester United edzőjeként:

17 meccs - 14 győzelem - 2 döntetlen - 1 vereség 


/Zoli/