
Kimi Räikkönen - A hattyúdal?
A mezőny egyik legkedveltebb pilótája Kimi Räikkönen, azonban felette is eljárt az idő. Idén októberben már 41 éves lesz, és minden esély meg van arra, hogy ez az utolsó idénye a királykategóriában.

A Jégember 2001-ben a Sauber versenyzőjeként érkezett meg a Forma-1-be, majd 2002-től 2007-ig a Mclaren versenyzője volt, ahol 2003-ban volt a legközelebb a bajnoki címhez, Michael Schumacher azonban 2 ponttal megelőzte őt. Első Ferraris évében összejött a hőn áhított VB, amihez vitathatatlanul kellett az is, hogy Hamilton és Alonso az egymás közötti csatározással legyen elfoglalva. Az azonban tény, hogy máig Räikkönen a Ferrari utolsó bajnoka. Räikkönen 2009 végén egyszer már búcsút intett a Forma-1-nek és rallyzni kezdett, azonban 2012-ben, a Lotus pilótájaként visszatért. 2014-be pedig újra Maranellóba költözött, ahol előbb Alonso, majd Vettel csapattársa volt. Jobbára csak második számú versenyzőként tekintettek rá, ennek is köszönhető, hogy második Ferraris periódusában mindössze 1 versenyt tudott nyerni. 2018 végére egyértelművé vált, hogy a Ferrrinál nincs maradása, de még érzett magában annyit, hogy belefogjon egy új kalandba, így 2 évre aláírt a Sauberehz, mely időközben Alfa Rómeóra változtatta a nevét.
A tavalyi idényt remekül kezdte mind az Alfa, mind Räikkönen. A szezon első 4 versenyén 13 pontot gyűjtött a finn, a folytatás azonban nem sikerült ilyen jól. Räikkönen egyértelműen a hátán cipelte a csapatot és a tapasztalata minden bizonnyal rengeteget segített a garázsban, de a szezon második felére nagyon elszürkült az Alfa. Ez alól csupán a brazil nagydíj volt kivétel, ahol Raikkönen 4., Giovinazzi pedig 5. lett. A jégember 43 pontot gyűjtött és a bajnokság 12. helyén zárt, míg az Alfa a konstruktőri összetett 8. helyén végzett.

Räikkönen szerződése már csak az idei évre szól, így jogosan merül fel a kérdés, hogy ez lesz-e a finn hattyúdala, vagy marad még 1-2 évet a mezőnyben. Räikkönenről köztudott, hogy mindig azt csinálja, amihez kedve van, ezért tagja még a mezőnynek. Amennyiben maradni szeretne, az Alfa Rómeó biztosan szívesen ajánlana neki új szerződést, tehát ez a döntés leginkább Raikkönentől függ véleményem szerint. A 2021-es szabályváltozások szólhatnak a távozása mellett is, ha nem akarja megszokni az új autókat, azonban a kíváncsisága akár arra is ráviheti, hogy éppen ezért maradjon még legalább 1 évet. Räikkönen a mezőny egyik legkedveltebb pilótája, de nem csak a szurkolók lennének szomorúak, ha távozna, hanem Lewis Hamilton is. A hatszoros brit világbajnok már többször is poénkodott azzal, hogy szívesen elfizetné Räikkönent, hogy maradjon még néhány évig az F1-ben, mert nem szeretné, hogy ő legyen a mezőny legidősebb pilótája.

A rekord, amelyet Räikkönen idén megdönthet:
Räikkönent nem érdeklik a rekordok, mi azonban megjegyezzük, hogy hamarosan ő lesz az a pilóta, aki a legtöbb Forma-1-es versenyen indult. Jelenleg Rubens Barichello a csúcstartó, a maga 322 startjával. Räikkönen 11 versenyre van ennek a megdöntésétől.
Räikkönen statisztikái:
Rajtok száma: 312
Győzelmek: 21
Dobogós helyezések: 103
Pole-pozíciók: 18
Világbajnoki címek: 1 (2007)
Rovatunk utolsó részében majd a Williamsről olvashattok.
/Zoli/