HC Vardar - Telekom Veszprém - A BL döntő előzetese

2019.06.02

2002, 2015 és 2016 után újra BL döntőben a Veszprém. A bakonyi csapat eddig minden döntőjét elbukta, így első BL trófeájáért küzdhet a Vardar ellen, mely eddig egyszer jutott döntőbe, s azt meg is nyerte 2017-ben. A finálé 18:00-kor kezdődik és a Sport 1 élőben közvetíti. Német játékvezetői páros fog dirigálni a döntőben Lars Geipel és Marcus Helbig személyében.

A Final Fourban:

Barcelona - Vardar 27-29

Elképesztő feltámadást produkált a Vardar tegnap. 4-4 után elhúzott a Barcelona, s a félidőre már 7 gólos fórral mehettek. A második félidő feléig minden rendben volt, Aleix Gomezék tartották az 5-6 gólos különbséget. Az utolsó negyedórára azonban szétesett a katalánok játéka, a Vardar pedig Kristopans vezetésével felzárkózott, sőt meg a vége előtt 3 perccel meg is fordította a mérkőzést. A katalánok körülbelül 15 percig nem szereztek gólt, így pedig nem lehet döntőbe jutni. 

A Vardar gólszerzői: Dainis Kristopans (10), Igor Karicic (5), Rogerio Moraes (4), Ivan Cupic (3), Christian Dissinger, Timur Dibirov (2-2), Stojanche Stoilov, Stas Skube, Daniil Shiskarev (1-1)

Veszprém - Vive Kielce 33-30

A mérkőzés elején ihletett formában védett Sterbik Árpád, így 4-0-ra, majd 5-1-re is vezetett a Veszprém. Sterbik azonban megsérült a helyére beálló Mikler pedig nem tudta azt az extrát hozzá tenni. A szünetre 13-13-as állásnál mehettek a csapatok. A második félidő első gólját a lengyelek szerezték, de ezt követően már többet nem vezettek a mérkőzésen. Az Építőknek pedig újabb lendületet adott Blagotinsek piros lapja, Petar Nenadic pedig élete formájában kézilabdázott, a második félidőben 11 gólt szerzett. A Veszprém hárommal nyerte az elődöntőt, így negyedjére is neki futhat a BL döntőnek. 

A Veszprém gólszerzői: Petar Nenadic (12), Dragan Gajic (5), Manuel Strlek, Lékai Máté (4-4), Nagy László (3), Kent Robin Tönnesen, Blaz Blagotinsek (2-2), Momir Ilic (1)

Nagy László játszhat, Sterbik nem!

Tegnap Sterbik Árpád és Nagy László is megsérült a Kielce elleni elődöntőben. Sterbik biztosan nem lehet ott a pályán, így a Veszprém Kölnbe utaztatta a 17 éves Palasics Kristófot, aki Mikler Roland alternatívája lesz a fináléban. Nagy Lacinak a válla sérült meg, de a 38 éves jobbátlövő tegnap, olyan posztot tett ki, mely arra utal, hogy rendben lesz a döntőre. 

Davis és Parrondo is első BL győzelmére készül edzőként

A két BL győztes tréner, Talant Dujshebaev és Xavi Pascual csak a bronzért csaphat össze, a Davis-Parrondo kettős közül pedig valamelyikőjük először hódíthatja el a trófeát edzőként. Fontos, hogy edzőként, mert Parrondo és Davis egyaránt tagja volt a 2008-ban és 2009-ben BL-t nyerő Ciudad Real csapatának, Davis ráadásul már a 2006-os győztes csapatban is ott volt. Eddig egyetlen olyan személy van, aki edzőként és játékosként is megnyerte a BL-t, ő pedig nem más, mint Talant Dujsheabev, ma hozzá csatlakozik Davis vagy Parrondo. 

A két csapat legeredményesebb játékosai a BL-ben:


Legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzés eredménye:

2016.09.10. Vardar - Veszprém 29-22

2016.12.06. Veszprém - Vardar 28-28

2017.04.09. Vardar - Veszprém 26-21

2018.09.29. Veszprém - Vardar 25-27

2019.02.16. Vardar - Veszprém 27-29


Hajrá Veszprém!

/Zoli/