Gólzápor és PSG győzelem az első BL elődöntőn!

2026.04.29

A PSG fordulatos és közönségszórakoztató mérkőzésen múlta felül 5-4-re a Bayern Münchent a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén. Ez volt az első alkalom, hogy egy BL elődöntőben 9 gól született. 

PSG - Bayern München 5-4

Gólszerzők: 24',56' Khvicha Kvaratskhelia, 33' Joao Neves, 45+5' Ousmane Dembelé illetve: 17' Harry Kane, 41' Michaeol Olise, 65' Dayot Upamecano, 68' Luis Diaz


A támadó futball ünnepe volt ez a találkozó. Az együttesek nem féltek attól, hogy esetleg hátrányba kerülnek. Bátran mentek előre és támadtak. A Bayern München egy ponton 3 gólos hátrányba is került, de innen is fel tudtak állni úgy, hogy végül csak 1 gólt kellene ledolgozniuk a visszavágón. A mérkőzés egyik legnagyobb hőse a két szépségdíjas gólt szerző Khvicha Kvaratskhelia, aki zsinórban 6. Bl mérkőzésén vállalt főszerepet legalább egy gólban. Meg kell ugyanakkor említeni Ousmane Dembelét, aki egyszer akcióból, egyszer pedig büntetőből volt eredményes és egy gólpasszt is kiosztott. 


Személyes vélemény:

Ahogy Luis Enrique is mondta: Európa két legjobb és leginkább támadó szellemben futballozó együttese találkozott ma. Ennek láthattuk az eredményét. Nézői szempontból egyértelműen ez volt az idei év legjobb meccse! Minden adott egy hasonlóan izgalmas visszavágóhoz. 


Érdekességek a mérkőzés után:

Ez volt az első alkalom, hogy 9 gól született egy Bajnokok Ligája elődöntőben.

A PSG-nek ez volt a 100. győztes mérkőzése a Bajnokok Ligájában.

A PSG lett az első csapat, amely 9 egymást követő egyenes kieséses Bajnokok Ligája mérkőzésen is betalált legalább kétszer.

A Bayern München 31 év után kapott újra 5 gólt egy Bajnokok Ligája mérkőzésen.

A Bayern München támadótriója: Michael Olise, Harry Kane és Luis Diaz elérte a 100 gólt ebben az idényben minden sorozatot figyelembe véve.

Manuel Neuer lett az első kapus, aki úgy kapott 5 gólt egy Bajnokk Ligája mérkőzésen, hogy egyetlen hárítása sem volt.


Szerző

Tóth Zoltán
Tóth Zoltán
Share