Feltörekvő tehetségek - Moise Kean

2019.04.20

Napról-napra robbannak be újabb és újabb tehetségek a futball elitjébe, ezért létrehozunk egy cikksorozatot, melyet nekik szentelünk. Ebben a rovatban olyan fiatal játékosokról olvashattok, akik még nem tettek le sokat az asztalra, de övék a jövő. Ma a Juventus fiatal csatárjáról, Moise Keanről olvashattok. 

Moise Kean 2000. február 28-án látta meg a napvilágot Verceliceben. Szülei elefántcsontparti származásúak. Hamar elváltak, így lényegében édesanyjával és bátyával nőtt fel. Édesapja állítólag egyengette Moise útjait, ám ő ezt tagadja, s azt állítja, kizárólag az édesanyjának köszönheti, hogy itt tart jelenleg. 2007-ben kezdett focizni, de az igazi áttörést az hozta meg számára, amikor 2011-ben a Juventus utánpótlásához került. Kean a 2015/16-os szezonban egyre jobban teljesített a Primavera csapatban, így több nagy csapat is kivetette volna rá a hálóját. Allegri és a Juventus vezetősége azonban ezt nem hagyta, sőt 2016. november 19-én Allegri tett egy komoly gesztust, a Pescara elleni bajnokin 6 percre becserélte Keant, így ő lett az első pályára lépő játékos a topligákban, akinek kettessel kezdődik a születési éve. Pár nappal később pedig egy Sevilla ellni BL meccsen is becserélték, így ott is ő tartja ugyanezt a megdönthetetlen rekordot, már ha ezt annak lehet nevezni egyáltalán. Kean még abban az idényben megszerezte az első gólját, a Bologna elleni utolsó bajnokin volt eredményes. A 2017/18-as szezont kölcsönben a Hellas Veronánál töltötte, ahol 19 meccsen jutott szerephez, s 4 gólt szerzett. Az idei évadra visszatért a Juventushoz, de az ősszel csupán 13 perc játéklehetőséget kapott. Ügynöke, Mino Raiola el is kezdte szervezni a távozását, vagy legalábbis kölcsönbe kerülését, Chiellini és a vezetőség azonban meggyőzte Keant a maradásról. Megérte maradnia, azóta 10 mérkőzésen kapott lehetőséget és 7 gólt szerzett és 1 gólpasszt is kiosztott. Európában neki van a legjobb gól/perc mutatója, azok közül akik legalább 2 találatot jegyeztek. Minden sorozatot figyelembe véve átlagosan 61 percenként ünnepel gólt, míg a Serie A-ban 50 minutumonként talál be. 

Válogatott:

Nem volt kérdés, hogy Kean olasz válogatott lesz. U15-től kezdődően szerepelt a korosztályos nemzeti együttesekben, s 2018 novemberében a felnőttek között is bemutatkozott. Márciusban is kerettag volt, sőt Finnország és Liechtenstein ellen is gólt szerzett. 

A jövő:

A jövő az övé, ez nem kérdés, csupán azt nem tudni, hogy meddig marad a Juventusnál. Az utóbbi időben összeboronálták a Milannal és a PSG-vel is. Amennyiben így folytatja biztosan más csapatoknál is felmerül majd a neve, de alighanem marad a zebráknál.


Eddigi pályafutása legjobb meccse:

2019.03.08. Juventus - Udinese 4-1

Profi pályafutása során eddig két mérkőzésen duplázott. Egyszer a Fiorentina ellen még a Hellas Verona játékosaként, másodjára pedig idén márciusban az Udinese ellen. csapata első két gólját ő szerezte a találkozón, majd a harmadik találatnál ő adta az aszisztot Emre Cannak. 


/Zoli/