Fehér Miklósra emlékezünk

2018.01.25

Már 14 éve nincs közöttünk az egykori magyar kiválóság, Fehér Miklós. Halála évfordulóján rá emlékezünk.

Született: 1979. július 20.

Elhunyt: 2004. január 25. 

Klubjai: Győri ETO, Porto, Salgueiros, Braga, Benfica

Fehér Miklós 1998-ban, mindössze 19 évesen hagyta el hazáját, s igazolt Portugáliába. A Portohoz igazolt, de többször is kölcsönbe került. A Portonál nem tudta megvetni a lábát, így 2002-ben a Benficahoz igazolt. A 2000/2001-es szezonban a Braga házi gólkirálya lett 14 góllal, nem csoda, hogy a Benfica érdeklődését felkeltette. A Benficanál hamar közönség kedvenc lett küzdeni akarásának és eredményes játékának köszönhetően. A Benficanál 28 meccsen 7 gólja volt.

A válogatottban:

1998-ban az azeri labdarúgó válogatott ellen mutatkozott be címeres felsőben. Legjobb meccsét a Litvánok 2000 októberében, ezen a találkozón mesterhármast ért el. 25 válogatott fellépésén 7 gólt jegyzett.


Halála és emlékezete:

2004. január 25-én egy esős délutánon a Benfica a Vitória SC ellen lépett pályára, a találkozón Fehér Miklós (a találkozót megfázva vállalta) a 60. percben állt be. Beállását követően gólpasszt adott, Aguiarnak, ezzel a góllal vette át csapata a vezetést. A hosszabbításban Fehér Miklós nem hagyott elvégezni egy bedobást, így a játékvezető sárga lapot mutatott fel neki. Ő ezt egy mosollyal és hajának hátrasimításával nyugtázta, ekkor azonban valami történt, térdére támaszkodott, majd a földre zuhant. Az orvosi stáb 15 percen keresztül ápolta a pályán, mentőt, hívtak próbálták újraéleszteni, néhány játékos a pályán elsírta magát, ekkor már tudni lehetett nagy a baj. A kórházba szállítván sem tudtak rajta segíteni. A 24 éves csatár halálát hirtelen szívmegállás okozta. 

A Benfica visszavonultatta a mezszámát, a 29-est. A Fény Stadionban, a Benfica arénájában egy mellszobor is őrzi Fehér Miklós emlékét. Lisszabonban nem felejtik el Fehér Miklóst, a tavalyi bajnoki cím megnyerése után is megemlékeztek róla Lisszabon utcáiban.


Fehér Miklós a legígéretesebb magyar játékosok egyike volt akkoriban. Talán a Benficanál is feljebb léphetett volna, s egy topligában is focizhatott volna. Jó esélye lehetett volna a 2016-os EB-n is részt venni, de sajnos korai halála megakadályozta abban, hogy igazán nagy sikereket érhessen el a foci pályán...


Nyugodj békében Fehér Miklós!


/Zoli/