Ez a vége, most már biztos... - Interjú Fazekas Nándorral

2020.03.31

Az NB I-es kézilabdázókat megszólaltató rovatunk ötödik részében, a Balatonfüredi KSE rutinos hálóőrével, Fazekas Nándorral beszélgettünk, aki többek között azt is elárulta nekünk, hogy az idény végén - ami így meglehetősen furcsára alakult - biztosan befejezi aktív pályafutását.

Fazekas Nándor 43 évesen úgy döntött leteszi a lantot. Profi pályafutása legszebb éveit a Veszprémnél töltötte (1994-1997, 1998-2004, 2009-2015), ahol 8 alkalommal ünnepelhetett bajnoki címet és hétszer nyerte meg a kupát. 2002-ben ráadásul BL döntőt is játszhatott a csapattal, de ott sajnos alul maradtak a Magdeburggal szemben. A második és a harmadik veszprémi periódusa között Németországban légiósodott, ahol a legnagyobb sikerét 2009-ben érte el, amikor megnyerte az EHF-Kupát a VfL Gummersbach csapatával. Később Katarban és még egy kisebb német együttesnél is kipróbálta magát, de 2015-ben végleg hazatért és aláírt a Balatonfüredhez, ahonnan most, 5 év után visszavonul.

A válogatottban Nándi 1998 és 2017 között 237 mérkőzésen lépett pályára. Tagja volt a 2004-es és a 2012-es olimpiai negyedik helyezett együttesnek is.

Fazekas Nándi mindhárom gyermeke kézilabdázik. A legnagyobb fia, Fazekas Gergő (16 éves) már az NB I/B-ben szereplő Veszprémi KKFT Felsőörs alapembere.

Hogy érzed magadat? Hogy telnek a napjaid ebben a nehéz időszakban?

Fazekas Nándor: Köszönöm szépen, jól. Ahhoz képest, hogy sokat nem beszéltem róla, két hete megoperálták bal térdemet, most már elkezdtem erősíteni, persze még nem súlyokkal. Délelőtt tanulunk a gyerekekkel, hiszen hármójuknak elég sok leckét adnak, aztán főzünk, a délután pedig a játéké. Van egy kertünk, ott csinálják a fiúk az edzéstervüket és én is beállok hozzájuk.

Csekkold facebook oldalunkat is!

Mit gondolsz, mi lenne a megfelelő döntés ebben az esetben? Esetleg lezártnak kellene tekinteni az idei évet?

F. N.: Igazából erről nagyon nehéz bármit is mondani. A legjobb nyilván az lenne, hogyha holnaptól folytatódni tudna a bajnokság illetve a nemzetközi kupasorozatok, mert akkor tisztázott körülmények között dőlne el a bajnoki sors, a kiesők és feljutók kiléte, és persze a BL és az EHF-Kupa helyezései is. Ez nagyon összetett, itt tényleg nagyon nehéz lesz jó döntést hozni. Nem lesz könnyű dolga a Kézilabda Szövetségnek. A legjobban annak örülnék, ha minden jól alakulna és folytatódna a bajnokság, hogy a csapatok és a játékosok a pályán tudják eldönteni a bajnoki cím sorsát, illetve a helyezéseket. Reméljük, hogy még olyan időszakban be fog fejeződni ez a vírus, hogy a bajnokságot be tudjuk fejezni, hiszen már nem lenne sok meccs hátra.

Az idén több mérkőzésről is hiányoztál sérülés miatt. Hogyan tovább? Gondolkodtál már a visszavonuláson, vagy jövőre is aktív játékos leszel még?

F. N.: Igen, gondolkodtam. Úgy néz ki, hogy befejezem az aktív pályafutásomat. Nem csak a sérülés miatt, hanem azért is, mert úgy érzem, hogy itt az ideje a fiataloknak átadni a helyet. Velük szeretnék majd dolgozni a jövőben és az összegyűjtött tudásaimat átadni nekik. Szeretnék, mint edző, kapusedző, vagy valami hasonló körben dolgozni. Úgyhogy igazából, amit én eldöntöttem, hogy befejezem a pályafutásomat. Elég rosszul fejeződik így be sajnos, a sérülések és a vírus miatt is, de igazából nem tudok, mit tenni, én már eldöntöttem. Ez a vége, most már biztos.

Ez esetben gratulálok a remek pályafutásodhoz! És minden jót a továbbiakban! A következő kérdésem pedig az lenne, hogy, mint a keret legtapasztaltabb játékosa, a társak gyakran fordulnak hozzád tanácsért, esetleg a klubváltásoknál is kikérik a véleményedet?

F. N.: Igazából az eligazolásokkal kapcsolatban nem nagyon beszélgetünk a játékosokkal. Ők már nagyon komoly játékosok, vannak menedzsereik, velük tárgyalnak. Én igazából, mint csapatkapitány próbálok segíteni, mind a meccseken, mind az edzéseken, akár mentálisan is. Ha úgy látom, hogy az edzéshez nem megfelelően állnak hozzá, vagy valami nincsen rendben, akkor próbálok lelkiekben is segíteni. Technikai, taktikai dolgokba nem igazán szoktam beleszólni, inkább a kapusoknál próbálok segíteni. Persze, előfordult, hogy oda jöttek hozzám fiatalabb játékosok segítséget kérni, mindig próbáltam őket motiválni, biztatni és úgy gondolom, hogy tudtam is nekik segíteni.

Mi a titkod, hogy ilyen sokáig, ennyire magas szinten tudtál teljesíteni?

F. N.: Titok igazából nincsen. Mindig a maximumot próbáltam kihozni magamból, mindig a 100%-ra törekedtem, mindenkitől jobb szerettem volna lenni, ez nem mindig jött össze, de én erre törekedtem. Mindig célokat állítottam fel magam elé, talán olyan célokat is, amiket már nagyon-nagyon nehéz elérni, de mégis abba próbáltam kapaszkodni és húzni magamat felfelé és ez vitt előre. Talán ezért értem el azt, amit idáig elértem az életemben.

Hogy értékelnéd a pályafutásodat? Elégedett vagy, esetleg van valami miatt hiányérzeted? Ha 10-12 éves korodban azt mondják, hogy ilyen pályafutásod lesz, azt aláírtad volna?

F. N.: Úgy gondolom, így utólag, hogy talán az ember mindig gyarló egy picit és mindig többet és többet akar. Én azért úgy gondolom, hogy, ha annak idején már ezt lefektetik elém, akkor nagyon-nagyon elégedett lettem volna. Persze, így utólag azt mondja az ember, hogy ott voltam a közelében az olimpiai éremszerzésnek, a Bajnokok Ligájában döntőt játszottam, ahol nyilván szerettem volna nyerni. Az éremszerzés egy világversenyen is komoly vágyam volt, de nagyon sok ember van így ezzel, és sokaknak még az sem adatik meg, hogy a válogatottban játszanak. Én több, mint 200-szor felhúzhattam a magyar válogatott mezét, nem akármilyen nemzetközi szintű csapatokban játszhattam. Úgy gondolom, hogy nagyon elégedettnek kell lennem azzal, amit elértem.

Ha, egy meccset kellene megnevezni, ami a legjobb volt pályafutásod során, melyiket mondanád?

F. N.: Mindenki azt gondolja, hogy az 2012-es az Izland elleni olimpiai negyeddöntőt mondanám, de nem. Az egy szenzációs mérkőzés volt, az egész életemben meghatározó, de mégis a 2003-as portugáliai világbajnokság egyik meccsét mondanám, amikor Jugoszlávia ellen játszottunk, akik annak idején még az éremért jöttek a világbajnokságra. Mi kétszeri hosszabbításba nyertünk ellenük. Az valami fantasztikus mérkőzés volt, ott egy nagyon jó csapatot győztünk le és nagyon-nagyon hosszú idő után jutottunk ki azzal a mérkőzéssel az olimpiára.

Mindhárom fiad kézilabdázik, büszkeséggel tölt el téged, hogy ők is ezt a sportágat űzik? Esetleg más sportágat is kipróbáltak előtte, vagy evidens volt, hogy mindnyájan kézilabdázni fognak?

F. N.: A legnagyobbik fiam, Gergő 10 hónapos volt, amikor Németországba költöztünk. A Bundesligában azért nagy hacacáré volt egy bevonulás. Ő így nőtt föl, ő automatikusan a kézilabdát választotta, mivel nagyon megtetszett neki. Nem is volt más gondolata. A középső fiam, Máté, azért szeretett focizni. Óvodás korában járt kézi és foci edzésekre is, viszont ahogy elkezdődött a suli, beszéltünk vele, hogy a kettőt egyszerre nem fogja bírni, úgyhogy ott igazából mi választás elé állítottuk, de nem befolyásoltuk, hogy melyiket válassza. Automatikusan a kézilabdát választotta, biztosan közre játszott ebben az is, hogy én kézilabdáztam. A legkisebb, Áron pedig szintén magától választotta. Ő ráadásul kapus, magától döntött így, de nagyon örülök neki, mondjuk a példaképe nem én vagyok, hanem Perez de Vargas, de nem is ez a lényeg. Persze, hatalmas büszkeséggel tölt el, hogy mindnyájan kézilabdáznak, de ha mást választottak volna, én abban is támogatnám őket. Örülök, hogy ezt választották, mindhárman nagyon ügyesek a saját korosztályukban.