
Brian Clough - Aki BEK győztest faragott a Nottingham Forestből
Bár talán hihetetlen, a jelenleg az angol másodosztályban szereplő Nottingham Forest egykoron egész Európát uralta. A sikerkovács pedig egy bizonyos Brian Clough volt, aki egy másodosztályú csapatot vett át, majd Premier League győztest és kétszeres BEK győztest faragott belőle. A mai cikkünkben az ő nem mindennapi élettörténetét mutatjuk be.

Brian Howard Clough 1935 március 21-én született Middlesbrough városában. Szülővárosában kezdett focizni, de a katonai szolgálat alatt a Billingham Synthonia FC utánpótlásában játszott. Posztját tekintve, csatár volt. 1955-ben visszatért a Middlesbrough együtteséhez és 6 éven át erősítette őket, 1961-ben pedig a Sunderlandhez igazolt. Clough bár a legmagasabb szintre játékosként nem jutott el, azért nagyszerű labdarúgó volt. Ezt mi sem példázza jobban, mint, hogy ő ért el a leggyorsabban 200 találatot az angol futballtörténelemben. Hiába volt csupán másodosztályú labdarúgó, kétszer az angol válogatottban is szerepelt. 1962 karácsonyán a Bury elleni bajnokin összeütközött a kapussal és súlyos térdsérülést szenvedett. Ez megpecsételte a karrierjét. 1964-ben ugyan pár meccs erejéig visszatért a pályára, de végül 29 évesen a visszavonulás mellett döntött.
Először a negyedosztályú, Hartlepools kínált neki edzői állást 1965 nyarán, ő azonban vonakodva fogadta ezt. Végül úgy döntött, hogy felhívja Peter Taylort, akivel a Middlesbroughnál játszottak együtt és váltak barátokká. Clough úgy volt vele, ha Taylor segít neki, akkor elvállalja a munkát. A korábbi kapus végül igent mondott, bár csak csapatorvosként került az együtteshez. A Hartlepools Cloughék érkezésekkor meglehetősen reménytelen helyzetben volt, végül azonban a második együtt töltött szezon végén kiharcolták a harmadosztályba jutást. Cloughék azonban oda már nem követték az együttest. 1967-ben Clough aláírt a másodosztályú Derby Countyhoz, ahová természetesen hű társa is követte őt, már nem csak csapatorvosként.

A Derby Countynál már igazán komoly sikereket ért el a Clough-Taylor páros. Komoly átalakításokra volt szükség a klubnál, de második szezonjukban megnyerték a másodosztályt és végre az élvonalban is bizonyíthattak hőseink. Nem vallottak szégyent, a Derbyből versenyképes csapat lett. Sőt! Harmadik Premier League szezonjukban, az 1971/72-es évadban elorozták a bajnoki címet a kor sztárcsapatai, a Liverpool, a Leeds és a Manchester City elől. A következő szezonban BEK elődöntőig jutott a Derby, de ott a Juventustól kikaptak. 1973-ban a magasabb bérigény miatt Clough felállt a csapat kispadjáról és aláírt az akkor harmadosztályú Brightonhoz, de ott nem maradt sokáig. 1974-ben az első osztályban bajnoki címvédő Leeds United edzője lett, ide azonban Peter Taylor nem követte őt, mivel összevesztek. Clough pedig csúnyán megbukott. 44 nap után kirúgták, pedig karrierje korábbi szakaszán nagyon büszke volt rá, hogy őt még sohasem rúgták ki. A rövid, sikertelen időszakról egy film is készült, Az elátkozott Leeds United címmel.
Csúcson a Nottingham Foresttel!
Clough kénytelen volt belátni, hogy segítője, Peter Taylor nélkül nem tud sikeres lenni, így bocsánatot kért tőle és kibékültek. 1975-ben pedig elfogadta a másodosztályú Nottingham Forest szerződésajánlatát, és ahogy mondani szokás, a többi már történelem. 1977-ben feljutottak az élvonalba, újoncként pedig hatalmas bravúrral megnyerték az első osztály küzdelmeit emellett pedig a Ligakupa trófeát is bezsebelték. Előbbire azóta sem volt egyetlen klub sem képes. A Nottingham Forest pedig máig utolsó bajnoki címét szerezte akkor. A sikerek azonban a következő években sem maradtak el. A klub 1979-ben első nekifutásra megnyerte a BL elődjét, a BEK-et. A fináléban a Malmö együttesét verték 1-0-ra Trevor John Francis góljával. A Ligakupában pedig ismét diadalmaskodtak. Az együttes 1980-ban megvédte a címet a BEK-ben. Ezúttal a Hamburger SV-t győzték le 1-0-ra a döntőben, John Robertson góljával. Ezzel a Nottingham Forest lett az első együttes, mely két egymást követő döntőt nyert meg úgy, hogy még csak gólt sem kapott. Szintén példátlan, hogy egy klub több BEK győzelemmel rendelkezik, mint első osztályú bajnoki címmel, a Nottingham Forest már pedig a mai napig így áll.

Miért tudott olyan sikeres lenni a Nottingham Forest?
A Clough-Taylor párosnak kiváló érzéke volt az átigazolásokhoz. Tudták, hogy mikor kell eladni a játékosokat, és okosan költötték a pénzt. Nem igazoltak hatalmas sztárjátékost és olyat sem, aki éppen felkapott volt. Fillérekből építettek egy világverő keretet.
1976-ban 3500 dollárért vásárolták meg a negyedosztályban játszó Garry Birtlest, majd 4 évvel később 2,9 millióért adták el a Manchester Unitendek, hogy aztán 2 évvel később negyedáron visszavásárolják.

Mindemellett nem féltek problémás játékosokat igazolni.
Peter Taylor szerencsejátékfüggő volt, míg Brian Clough alkoholista, így teljesen azonosulni tudtak a játékosok hasonló problémáival. Náluk külön előnynek számított, ha valaki zűrös életű volt, mert hittek abban, hogy tudnak neki segíteni és nem mellesleg áron alul lehetett megszerezni az ilyen játékosokat.
1977-ben 250 ezer dollárért vásárolták meg a Birmingham Citytől a ,,verekedős, alkoholista, szerencsejátékos" hírében álló Tony Burnst, akit végül az évad végén a bajnokság legjobb játékosának választottak.

Brian Clough sikercsapata 1977 és 1979 között 42 bajnokin maradt veretlen. Ezt a veretlenségi rekordot csak 2004-ben tudta megdönteni az Arsenal.
A hanyatlás
Újabb bajnoki cím és BEK győzelem már nem jött össze, de Clough 1993-ig a klub menedzsere maradt. Igaz, társa, Peter Taylor 1982-ben távozott, talán emiatt sem tudott már igazán sikeres lenni a csapat. 1989-ben és 1990-ben Clough Ligakupa győzelemig vezette legénységét, de ezt követően a problémák tovább szaporodtak, ami végül oda vezetett, hogy a csapat az 1992/93-as szezon végén kiesett az élvonalból, Clough pedig bejelentette visszavonulását.
Érdekesség, hogy Brian Clough regnálása utolsó gólját, fia Nigel Clough szerezte 1993 május 8-án az Ipswich Town ellen.

Mint ahogy a legtöbb zseni, Brian Clough is meglehetősen öntörvényű volt, emellett pedig az önbizalma is a helyén volt.
Íme néhány emlékezetes nyilatkozat tőle:
Jobb vagyok, mint Anglia ötszáz vagy annál is több menedzsere, akiket kirúgtak a háború óta. Velem még sohasem esett meg ez a szégyen. Világos, hogy én vagyok a Number One "
- Ezt még a Leeds Unitedtől való kirúgása előtt nyilatkozta.
Nem állítanám, hogy én voltam a legjobb a szakmában. De a top 1-be biztosan befértem."
Róma sem egy nap alatt épült föl, de nem is én irányítottam a munkát"
Clough hosszú éveken át küzdött alkoholizmussal, emiatt 2003-ban életmentő májátültetésen esett át. 2004 szeptember 20-án azonban gyomorrákban elhunyt.
/Zoli/