Belgium - Tunézia - meccselőzetes
Ma délután 2 órától a Szpartak Stadionban mérkőzik meg egymással a belga és a tunéziai válogatott. A mérkőzés játékvezetője az amerikai Jair Marrufo lesz.

A mérkőzés toronymagas favoritja a belga válogatott, míg a tunéziaiaknak csak akkor maradhatna esélyük a továbbjutásra, ha legalább egy pontot szereznek Lukakuék ellen, így minden bizonnyal nem felemelt kézzel mennek majd ki. Belgium is minden követ meg fog mozgatni a győzelemért, már csak azért is, hogy az Anglia ellni csoportrangadón, már legfeljebb a csoportelsőség legyen a tét, ne a továbbjutás.
Az első mérkőzésen:
A belga válogatott remekül kezdte a tornát. A panamaiak ellen az első félidőben is egyértelmű fölényben voltak, de gólt még nem tudtak szerezni. A második játékrészben azonban megtörték a panamai védelmet, s 3 gólt vágtak nekik. A 47. percben Mertens a 69. és a 75. percben a Manchester United csatára, Romelu Lukaku volt eredményes
A tunéziai válogatott egyértelműen alárendelt szerepben futballozott az angol válogatott ellen, ám mégis volt esélyük a pontszerzésre. A 11. percben Harry Kane szerencsés góljával megszerezték a vezetést a háromoroszlánosok, de a 35. percben Sassi egy büntetőből elért találattal egyenlíteni tudott. Ezt követően jól tartotta magát a tunéziai csapat, már-már úgy tűnt, hogy elcsípnek egy pontot az angoloktól, de a 90+1. percben Harry Kane újra villant, s megnyerte Angliának a mérkőzést. Komoly veszteség is érte az afrikai csapatot, ugyanis első számú kapusuk, Mouez Hassen megsérült és a 16. percben le kellett cserélni, Hassen már aligha lép pályára az idei VB-n.
Várható kezdőcsapatok:
Belgium
Courtois
Alderweireld Boyata Verthongen
Meunier De Bruyne Fellaini Carrasco
Mertens Hazard
Lukaku
Tunézia
Mustapha
Maaloul Meriah S. Ben Yussef Bronn
Skhiri
Sliti Badri Sassi F. Ben Yussef
Khazri
Legutóbbi két egymás elleni mérkőzés eredménye:
2002.06.10. Tunézia - Belgium 1-1
2014.06.07. Belgium - Tunézia 1-0
/Zoli/
