
Az üldözők - Verstappen, Leclerc, Vettel és Bottas
Szezonelőzetesünk második részében a címvédő, Lewis Hamilton legkomolyabb kihívóiról olvashattok. A hatszoros brit világbajnoknak két ifjú titán, Max Verstappen és a Charles Leclerc lehet a legnagyobb kihívója, de, ha összekapja magát Sebastian Vettel is veszélyes lehet és természetesen a csapattársával, Valtteri Bottassal is számolni kell.

Max Verstappen
A holland versenyzőnek ez az utolsó esélye arra, hogy minden idők legfiatalabb világbajnokává váljon. A rekordot Sebastian Vetteltől vehetné át. Pályafutása első néhány évében számtalanszor hibázott, de úgy tűnik, hogy mára benőtt a feje lágya. Az előző szezonban háromszor nyert futamot és az összetettben a harmadik helyen zárt a két Mercedes versenyző mögött. A Red Bull idén is versenyképes autót épített, így Verstappennek minden esélye megvan arra, hogy felvegye a versenyt Hamiltonnal.
Rajtok száma: 102
Győzelmek: 8
Pole-pozíciók: 2
Dobogós helyezések: 31

Charles Leclerc
A Ferrari monacoi pilótájának, Verstappenhez hasonlóan az idei az utolsó esélye, hogy a sportág legfiatalabb világbajnokává avanzsáljon. Leclerc tavaly egyértelműen bizonyította, hogy Ferrari szintű versenyző, sőt még egy kicsit fölöttük is áll, ugyanis legalább két győzelmet bukott el a csapat hibája miatt. Mára abszolút egyenrangúnak tekintik őt Vettellel, így a VB címért is harcba szállhat. A maranellói istálló már 12 éve nem nyert világbajnokságot, talán az idén Leclerccel összejön...
Rajtok száma: 42
Győzelmek: 2
Pole-pozíciók: 7
Dobogós helyezések: 10

Sebastian Vettel
A négyszeres német világbajnokot egyre többen leírják, mondván rengeteget hibázik és már képtelen egy szezont végig csinálni komolyabb kisiklás, formaingadozás nélkül. Ez az utóbbi években valóban így volt, de azért hiba lenne nem számolni vele. Amennyiben azonban Leclerc idén is legyőzi, könnyen elképzelhető, hogy távozni kényszerül, vagy be kell állnia a sorba és csak második számú pilóta lesz.
Rajtok száma: 240
Győzelmek: 53
Pole-pozíciók: 57
Dobogós helyezések: 120
VB címek száma: 4

Valtteri Bottas
Tavaly Bottas volt Hamilton legkomolyabb kihívója, de hamar elszálltak az ő reális esélyei is. A Mercedesnél nincsen csapatsorrend, persze kérdés, hogy ez akkor is így lesz-e, ha a Ferrarik és Verstappen komoly veszélyt jelentenek majd. Mindenesetre a szezon elején Bottassal is számolni kell. Bottas mellett az szól, hogy Rosbergnek is a negyedik együtt töltött idényükben sikerült legyőznie Hamiltont.
Rajtok száma: 139
Győzelmek: 7
Pole-pozíciók: 11
Dobogós helyezések: 45

Rovatunk következő részében a Racing Pointról olvashattok majd.
/Zoli/