40 érdekesség a ma 40 éves Andrea Pirloról

2019.05.19

Ma ünnepli a 40. születésnapját minden idők egyik legjobb olasz labdarúgója. Pirlo 2018 januárjában fejezte be a pályafutását. Utolsó csapata a New York City volt. 

1. Pirlo 1979. május 19-én látta meg a napvilágot Bresciában. Egy napon született az uruguayi csatárlegendával, Diego Forlánnal. 

2. A szerencseszáma a 21-es. 21-én született az édesapja, 21-én volt az esküvője és 21-én mutatkozott be a Serie A-ba. A mezszáma is hamar a 21-es lett, és ragaszkodott is hozzá. 

3. Pirlo mindig is utálta a bemelegítést, fölösleges rosszként tekintett rá. 

4. Egyik legismertebb beceneve a Maestro volt.

5. Legnépszerűbb nyilatkozata, amit a 2006-os VB döntő után mondott: ,,Sose éreztem nyomást. Délután aludtam egyet, játszottam pár meccset a Playstationön, aztán este kimentem, és megnyertem a vébét"

6. Egyik legnagyobb idolja Roberto Baggio volt, akivel a Bresciában később együtt focizott. 

7. Roy Hogson, aki az Internél volt az edzője Pirlának szólította, ami olaszul idiótát jelent, de állítása szerint a tréner nem beszélte jól az olaszt.

8. 2011-ben a Milannál már öregnek tartották, így ingyen igazolt a Juventushoz, ahol még 4 éven át játszott magas színvonalon. 

9. Az olasz válogatottban 116 mérkőzésen szerepelt és 13 gólt szerzett. 

10. Összesen 493 alkalommal lépett pályára az olasz élvonalban, ezzel a hetedik az ökörranglistán. 

11. Kiváló szabadrúgáslövő volt, a brazil Juninhotól leste el a pontrúgások csínját-bínját. 

12. Klubcsapataiban mindössze 2 meccsen duplázott során. 2002 októberében az Atalanta ellen és 2002 novemberében a Parma elleni 2-1-re megnyert mérkőzésen vágott kettőt. 

13. A válogatottban egyetlen duplája volt. 2005. március 26-án Skócia ellen ő szerezte csapata mindkét gólját.

14. Tinédzser korában a Bresciában megesett, hogy egyetlen csapattársa sem passzolt neki, mert irigyek voltak rá, hogy annyival jobb. Pirlo el is sírta magát, de nem adta fel, egyedül harcolt és labdákat szerzett. 

15. Pirlo imádja a jó borokat, korábban volt olyan nyilatkozata is, hogy pályafutása befejeztével elképzelhető, hogy borásznak áll. 

16. A Milannal két ízben nyert Bajnokok-Ligáját, 2003-ban és 2007-ben. 

17. Két gyermeke van. Niccoló 2003-ban, Angela 2006-ban született. Feleségétől azonban elvált.

18. Talán sokan csendes személyiségnek képzelik, de Pirlo valójában nagyon is hangos és szívesen ugratja embertársait. 

19. Imád Playstationon játszani. A Milanos időszakában rendre Nestával játszott az épp aktuális FIFA-val. 

20. Pirlo életrajzi könyvet is írt, Gondolkodom, tehát játszom címmel, mely kiválóan utal arra, hogy milyen felfogással futballozott. 

21. A New York Cityben 2 és fél éven keresztül vezetett le. Ez idő alatt 61 meccsen 1 gólt és 9 gólpasszt hozott össze pályafutása utolsó állomásán. 

22. 2012-ben, 2013-ban és 2014-ben is őt választották az év labdarúgójává Olaszországban. 

23. Utolsó mérkőzését az elitben 2015. június 6-án játszotta. A Juventus a Barcelona ellenfele volt a BL döntőben, azonban a zebrák 4-1-es vereséget szenvedtek. 

24. Pirlo legutóbb idén márciusban lépett pályára egy Milan-Liverpool öregfiúk meccsen és egy szabadrúgásgóllal tette emlékezetessé maga számára a gálamérkőzést. 

25. Rendre apró lépésekkel haladt a pályán, főleg pályája elején sokan lassúnak tartották és alkalmatlannak a focira, de később kiderült valójában épp ez az erénye. Mindent elképesztő megfontoltsággal csinált a pályán és az valaha volt legjobb labdát fedező játékossá vált. 

26. A BL főtábláján 108 alkalommal lépett pályára, 8 gólt szerzett és 14 gólpasszt osztott ki. 

27. Már említettük, hogy előszeretettel ugratta csapattársait, de mind közül a legszívesebben talán Gennaro Gattusoval bolondozott. 

28. Azért még Alessandro Matrit is érdemes megemlíteni, akivel a Juventusnál voltak csapattársak. Matriról érdemes tudni, hogy kissé hipochonder, Pirlo pedig gyakran ugratta olyan tünetekkel, amik nem voltak felfedezhetők a támadón. (orrvérzés, sápadtság...)

29. Paolo Maldinit tartja a legnagyobb labdarúgónak akivel valaha együtt játszhatott. 

30. Számára nem kérdés, hogy jelenleg Lionel Messi a világ legnagyobb labdarúgója. Cristiano Ronaldot is elismeri, de Messit földöntúli tehetségnek tartja. 

31. "Pirlo egy csendes vezér. Ő a lábaival beszél." - Marcello Lippi nyilatkozta róla, aki a válogatottnál volt az edzője hosszú éveken át.

32. Az elitben utolsó gólját 2015 április 26-án szerezte a Torino ellen, természetesen szabadrúgásból. A Juventus azonban 2-1-es vereséget szenvedett azon a találkozón. 

33. 2010-ben majdnem eligazolt a Barcelonába, de végül nem próbálta ki magát egyetlen Olaszországon kívüli topligában sem. 

34. Az U21-es válogatottban 15 gólt szerzett, mely kettővel több, mint amennyit a felnőttben. Pedig a korosztályos nemzeti csapatban csak 37 meccsen lépett pályára. 

35. Az olasz válogatottban utoljára a 2013-as Konföderációs Kupán talált be Mexikó ellen. 

36. A 2012-es EB elődöntőben egymaga több pontos passzt osztott ki, mint a teljes Angol válogatott. 

37. Bár korábban azt nyilatkozta nem tudná magát elképzelni edzőként, de ma már elvégezte a képzést, így nem kizárt, hogy egy nap ő lesz valamelyik nagy olasz csapat trénere. 

38. A Milan ellen pályafutása során 3 gólt szerzett. 1999-ben és 2000-ben a Brescia játékosaként, 2013-ban pedig Juventus mezben. 

39. A Juventus ellen két ízben volt eredményes. 2003 augusztusában és 2005 októberében is a Milan játékosaként talált be az öreg hölgy ellen. 

40. A legenda 10 legszebb gólja:


Isten éltesse Andrea Pirlót!


/Zoli/