A magyar futball varázslói - Rudas Ferenc
Sorozatunk harmadik részében Rudas Ferenc lesz a középpontban.
Született: 1921. július 26.
Meghalt: 2016. február 11.
Profi klubja: Ferencváros
Magyar bajnok: egyszer (1948-49)
Magyar kupagyőztes: háromszor (1942,43,44)

Rudas Ferenc édesapja, Ruck Ferenc is labdarúgó volt, szintén jobbhátvédet játszott a Nemzeti Sport Clubban. Azonosság még karrierjükben, hogy 29 évesen mindketten lábtörést szenvedtek, ami megnehezítette további pályafutásukat.
Rudas Ferenc 20 évesen a Nagyvárad ellen debütálhatott volna, de lemondta azt, a Fradinál értetlenül néztek. A Fradi kikapott a Nagyváradtól 4-1-re, s Rudas azt mondta jól tette, hogy lemondta, mert a vereségért sokan az újoncot okolták volna. 1 hónappal később az SBFC elleni 6-0-s győzelem alkalmával debütált, ahol jobbhátvéd létére, rögtön gólt szerzett.
A Ferencváros színeiben 276-szor játszott, s 25 gólt szerzett. A Magyar válogatottban 1943-ban játszott először, és 1949-ben utoljára, 23 meccset kapott címeres mezben. 3 gólja is volt a nemzeti együttesben.
Egyéni díjai:
Az év labdarúgója (1946)
Az FTC örökös bajnoka (1974)

Pályafutása után edzősködni kezdett, a VM Egyetértés, a Láng SK és a Budafoki MTE csapatát is vezette, de nem volt olyan sikeres, mint játékosként.
/Zoli/
