A magyar futball varázslói - Mátrai Sándor

2018.03.17

Sorozatunk tizenharmadik részének alanya, Mátrai Sándor.

Született: 1932. november 20.

Elhunyt: 2002. május 29. 

Klubjai: Ferencváros, Egyetértés

Mátrai Sándor, legalábbis ezen a néven vált ismertté. Az eredeti neve ugyanis Magna volt, de ezt szerette volna megváltoztatni. Szóba jött a mandarin név, de végül a Marosvölgyit választotta, a Mátrai nevet Gulyás Géza adta neki, amit megtartott. Fiatalon nagyon tehetséges futó volt, így nem volt egyszerű a döntés, hogy futballista legyen vagy atléta. Az 1952-es helsinki olimpiára is elutazott a 4x100 méteres váltó tartalékaként, a váltó egyébként bronzérmet szerzett a tornán. Az atlétikában érték kisebb kudarcok, így végül a labdarúgás mellett döntött.

A Ferencváros felnőtt csapatában 1953. március 15-én mutatkozott be. Gyorsasága miatt centerként játszott, első mérkőzésén a Szombathelyi Lokomotiv ellen 4 gólt szerzett. 1954 decemberében a Salgótarján elleni mérkőzésen játszott először a védelemben, méghozzá jobbhátvédként. Az elkövetkezendő több mint fél évben ebben a pozícióban szerepelt, de 1955-ben amikor ismét a Salgótarjánnal játszott a Fradi a védelem tengelyébe lett vezényelve. Ez vált a végleges pozíciójával, igaz a válogatottban néha jobbhátvédként is alkalmazták. Becsúszásai nagyon pontosak voltak,így szinte fogalommá vált a Mátrai-féle becsúszó szerelés. 

A Fradiban 356 bajnoki mérkőzést játszott, s 32 gólt szerzett, minden sorozatot figyelembe véve 554 mérkőzésen húzhatta magára a zöld sasok mezét. Háromszor lett bajnok a Fradival 1963-ban, 1964-ben és 1967-ben. 1965-ben csapatkapitányként ő vehette át, a Vásárvárosok Kupáját. A döntőben a Juventust győzte le a Ferencváros.

1968-ban elhagyta a Fradit, s az újonc Egyetértéshez igazolt. Az Üllői úton nehezen dolgozták fel, hogy távozott, de Mátrai jelezte, hogy a szíve mélyén örökre fradista marad. Az Egyetértésnek 36 évesen is kulcsfigurája volt, s nagyban köszönhette neki a klub, hogy nem esett ki az élvonalból. Az 1968/69-es szezon végén visszavonult a profi focitól.

A válogatottban:

1956 és 1967 között összesen 81 alkalommal viselhette a címeres mezt. A nemzeti csapatnál gyakran játszott jobbhátvédet, de előfordult, hogy itt is a védelem közepén számítottak rá. Három világbajnokságon vett részt  (1958,1962,1966) s tagja volt az 1964-ben EB bronzérmet szerző csapatnak is. 


Mátrai Sándor szobra
Mátrai Sándor szobra

2002-ben hosszú betegség után hunyt el. Az orosházi stadion a nevét viseli.

Díjai, elismerései: 

Az év labdarúgója (1965)

Az FTC örökös bajnoka (1974)


A cikksorozat írása során segítségemre van Hegyi Iván: Magyarok nagy pályán című könyve. 

/Zoli/