A magyar futball varázslói - Machos Ferenc

2017.09.16

Ezen sorozatunk hatodik része következik, melyben Machos Ferenc pályafutását mutatjuk be.

Született: 1932.06.30.

Meghalt: 2006.12.3.

Klubjai: Tatabánya, Szeged, Honvéd, Vasas

Magyar bajnok: 5-ször (1954,1955-ben a Vassal 1961, 1962 és 1965-ben pedig a Honvéddal)

Machos Ferencnek nem volt egyszerű kiemelkedni a magyar futballból. A korában olyan játékosok fociztak, mint Puskáks Ferenc, Hidegkuti Nándor, Kocsis Sándor vagy épp Tichy Lajos, neki mégis sikerült maradandót alkotni. A Vasasnál 105 mérkőzést játszott, ezeken 59-szer szerzett gólt, azonban nem volt egyértelmű a helye a kezdőben, így továbbállt. A Honvéd mezét 95-ször öltötte magára, s szintén 59 góllal segítette őket.

Válogatott:

Ketten vannak, akik svájci mezben mutatkoztak be a válogatottban, ő és Raduly József. 1955-ben történt, hogy a magyar válogatott csak egy garnitúra mezt vitt el Svájcba, ami a hazaiakéhoz hasonlóan piros volt. A svájciak nem akartak megválni piros mezüktől, így felajánlották a magyaroknak az ő idegenbeli, fehér mezüket. Így történt, hogy Machos és Raduly svájci mezben mutatkozott eb, míg Puskás ebben a mezben ünnepelte 70. válogatottságát. Fél óra után már 4-2-re vezettek a magyarok, Machos duplájának is köszönhetően, de a végén csak Puskás büntetőgóljával sikerült 5-4-re nyerni.

A középcsatár összesen 29-szer volt válogatott és 14 gólt szerzett, de nagy tornán nem szerepelt.

Egyéni díjai:

Magyar gólkirály: egyszer (1955-ben 20 góllal, Cziborral holtversenyben)

A Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója: 1955

Pályafutása végén megkérdezték tőle, hogy hol érezte magát a legjobban a Tatabányánál a Szegednél, a Vasasnál vagy a Honvédnál? Erre csak annyit válaszolt, hogy a pályán. A foci volt az élet, imádott játszani.

Pályafutása lezárása után próbálkozott edzősködéssel, a Vasast másfél évig vezette is, de nem volt túl sikeres, így felhagyott ezzel a tevékenységgel.

A cikksorozat írásánál segítségemre van Hegyi Iván: Magyarok nagy pályán című könyve.

/Zoli/