A magyar futball varázslói - Lakat Károly
Rovatunk ezen részében a Tanár úrról, Dr. Lakat Károlyról olvashattok.
Született: 1920. november 27.
Elhunyt: 1988. december 3.
Klubjai: Szeged, Ferencváros

1941-ben költözött el szülővárosából Győrből, mivel tanulmányait szegeden folytatta. A Szegednél hamar felkerült a felnőttcsapatba, s első idényében bronzérmet nyert a klubbal. A fedezet olyan jól szerepelt, hogy felfigyelt rá a Ferencváros és 1943-ban leigazolta. A Ferencvárosnál 302 mérkőzésen szerepelt és 6 gólt szerzett. Játékosként két trófeát nyert a zöld sasokkal. 1944 magyar kupa győztes lett, míg 1949-ben összejött a hőn áhított bajnoki cím. 1952-ben hagyott fel az aktív labdarúgással.
Imádta az irodalmat, ha nem a focival foglalkozott akkor olvasott. Magyar-történelem szakos tanár révén, gyakran csak úgy emlegették, hogy a Tanár úr.
A válogatottban:
A magyar válogatottban 1945 és 1950 között mindössze 13 alkalommal szerepelt. Bozsik József többször is hívta volna a Honvédhoz, ha odaigazol talán több meccse lehetett volna a címeres felsőben.
Edzőként:
Remek játékosból mesteredzővé vált, különös szeme volt a labdarúgáshoz.

Fontosabb csapatai edzőként:
Tatabányai Bányász
Első komoly csapata a Tatabánya volt edzőként. 4 periódusban összesen 12 éven át irányította a bányászokat. Legszebb eredményeit második időszakában (1970-74) érte el a Tatabányával. 1972-ben a magyar kupa döntőjébe vezette a Tatabányát, majd 1973-ban és 1974-ben is megnyerte a Közép-európai kupát a csapattal.
Az elhíresült motivációs szövege az 1981-es Tatabánya - Real Madrid UEFA kupa mérkőzés előtt:
,, Kit akartatok ellenfélnek? A Plovdivot? Vagy a Tiranát? Megveritek, aztán holnapra elfelejtik... Erről a meccsről 30 év múlva is beszélni fognak. Aki ma játszik, az a Real Madrid ellen volt a pályán, és egy életre része lesz a tatabányai futballtörténelemnek. Itt van 22 000 ember. Ebből húszezer egy életet húzott le a föld alatt. Fáj a dereka, vizes a térde, cukros, magas a vérnyomása, az asszony csalja, a gyerek megbukik az iskolában.
Egyetlen öröme az életben, ha titeket, a Bányászt győzni lát. Adjuk meg nekik ezt az örömet! Ez a minimum, amivel tartozunk... - mondta dr. Lakat Károly és kiment az öltözőből. Az ajtóból még visszaszólt: - Úgy állunk fel, ahogy vasárnap, Békéscsabán kezdtünk. Lehet kimenni!"
A mérkőzést a Tatabánya 2-1-re megnyerte.
Forrás: ckozep.hu
Magyar olimpiai válogatott
1963 és 1972 között kilenc éven át Lakat Károly irányította az olimpiai válogatottat. Ezen időszak alatt 3 olimpiát rendeztek. 1964-ben és 1968-ban olimpiai aranyérmet nyert a válogatottal, míg 1972-ben ezüstérmes lett a magyar csapat. A harmadik, 1972-es olimpián már Illovszky Rudolffal közösen vezették a csapatot.
Ferencváros
Érdekesség, hogy hiába volt nagy fradista, mindössze 3 évig volt kedvenc csapata trénere. 1967 és 1969 között 2 bajnoki címet ünnepelhetett a Fradival (1967,68), harmadik évében csak a második helyen végzett a bajnokságban. 1968-ban a Vásárvárosok kupájában döntőt játszott, de Leeds Unitedtől 1-0-ás vereséget szenvedett összesítésben.
A fent említett csapatok mellett volt a Szegedi Haladás, az MTK, a Budapest Honvéd, a Salgótarján a Volán SC, a Debreceni MVSC, sőt még a magyar válogatott szövetségi kapitánya is egy rövid ideig. Összesen 625 magyar bajnokin ült a kispadon edzőként, ezzel ő a második az örökranglistán. Garami József előzi meg őt.

Fia, Lakat T. Károly újságíró. Idősebbik Lakat Károly 1988 decemberében hunyt el. Sírja a Budapesti Farkasréti temetőben található.
Díjai, elismerései:
Mesteredző (1961)
Az FTC örökös bajnoka (1974)
A cikksorozat írása során segítségemre van Hegyi Iván: Magyarok nagy pályán című könyve
/Zoli/
