A Liverpool mellett csak két csapattal fordult ez elő!

2026.04.08

A Liverpool úgy szenvedett 2-0-ás vereséget a PSG vendégeként a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének odavágóján, hogy még a kaput sem taláták el. Ez korábban csak két csapattal fordult elő az idei BL szezonban. 

A ligaszakasz első fordulójában szeptember 16-án a Villarreal maradt kaput eltaláló lövés nélkül a Tottenham elleni 1-0-ás vereség alkalmával.

A ligaszakasz utolsó fordulójában pedig a gól nélkül végződő Monaco - Juventus találkozón a Juventus nem találta el a kaput egyszer sem. 


Most ez történt Arne Slot csapatával is, de a PSG elleni párharc még így sem lefutott. A Doué és Kvaratskhelia góljaival 2-0-ra záruló összecsapáson azonban egyáltalán nem játszott jól a Liverpool. Kapura lövési kísérletükből is csupán 3 volt, az xG-jük 0,18 volt és a labdát is mindössze 27%-ban birtkolták. Ha tovább akarnak jutni, akkor ettől biztosan több kell majd a jövő heti keddi visszavágón. 

A mérkőzésen egyébként mindkét magyar játékos kezdőként lépett pályára, de Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is lecserélte Arne Slot a 78. percben. 


Share