A 2018-as VB résztvevői - Uruguay

2018.06.09

Rovatunk 29. részében a futball történelem első világbajnokát, Uruguayt mutatjuk be.

Érdekességek az országról:

Uruguay 176 ezer négyzetkilométer területű, és körülbelül 3, 5 millió lakosú ország. A  főváros Montevideo. Az államforma elnökségi köztársaság, az elnök Tabaré Vázquez.

VB történelem:

Uruguay 13. alkalommal jutott ki a világbajnokságra. 1930-ban és 1950-ben egyaránt világbajnok lett az ország válogatottja. Azóta azonban az igazán jó eredmények váratnak magukra. 2010-ben hosszú idő után komoly játékerőt képviselt a válogatott. Diego Forlán vezetésével a bronzmérkőzésig jutottak az uruk, ahol Németországtól vereséget szenvedtek. 4 évvel ezelőtt a nyolcaddöntő jelentette a végállomást, ahol Kolumbiától szenvedtek 2-0-ás vereséget. 

Út a 2018-as VB-re:

Uruguay a dél-amerikai selejtező csoport második helyen végzett. Csak a Brazil válogatott tudta megelőzni Edinson Cavaniékat. Argentína, Kolumbia és Peru is az uruk mögött végzett. Óscar Tabarez már a selejtezők alatt is kerekesszékbe kényszerült izomsorvadásos betegsége miatt, de ez a csapat eredményeit nem befolyásolta. 

Kulcsjátékos:

Luis Suarez

Talán az uruguayi válogatottnak van a legfélelmetesebb csatárpárosa a résztvevő válogatottak közül, melynek egyik tagja a Barcelonát erősítő Luis Suarez, Eddig a VB-ken Suarez főleg botrányos alakításaival hívta fel magára a figyelmet, bár  ezek mellett 5 gólt is szerzett. Emlékezhetünk 2010-ben a Ghána elleni negyeddöntőben kézzel ütött ki egy kapuba tartó labdát, 2014-ben pedig Giorgio Chiellinit megharapta. Remélhetőleg most csak a játéktudását fogja megcsillogtatni. Luis Suarez ebben az idényben minden sorozatot figyelembe véve 51 meccsen játszott, s 31 gólja mellett, 18 gólpassza is volt. A válogatottban 98-szor szerepelt eddig, s 51 gólt szerzett.

A várható kezdőcsapat:

Edző: Óscar Tabarez

                             Muslera

M. Pereira   José Gimenez Godin   Caceres

            Bentancur Vecino Torreira

                       de Arrascaeta

            Cavani                    Suarez

Akitől szintén érdemes tartani:

Nahitan Nández

Kiemelhetnénk Edinson Cavanit is, de őt a legtöbb futball rajongó ismeri, Nahitan Nándezt azonban még nem. A 22 éves középpályás jelenleg a Boca Juniors labdarúgója, de egy jó világbajnokság akár európai szerződést is érhet neki. Nem az a tipikusan eredményes középpályás, ugyanis az előző idényben "csak" 4 gólt szerzett és 1 gólpasszt osztott ki, ellenben remek labdajárató. Simán eltudnám képzelni egy Serie A középcsapatnál.

Esélyek:

Uruguay az A csoportba került, Szaúd-Arábia, Egyiptom és a házigazda mellé. A továbbjutás ebből a csoportból kötelező, de egy kis szerencsével akár a végső győzelemre is esélyes lehet a válogatott.


Szerintetek meddig jutnak az uruk?


/Zoli/